Ezek voltunk mi – a Generációs Ősrobbanás gyerekei.
Még nem volt Playstation, volt viszont kis nyomkodós kvarcjáték. Még nem volt négy-hat-tizenkét osztályos suli, csak kommersz nyolcas, ahová viszont nem kellett felvételizni.

Még nem volt Ritter Sport meg marcipános szaloncukor, volt viszont Metró csoki meg kakasnyalóka. Még nem kellett minket drogoktól félteni, viszont nem értünk haza tízre az osztálybuliról. Még nem volt weboldala a sulinak, mert web sem volt, viszont volt vándortábor meg iskolarádió. Még nem volt Harry Potter, viszont Lassie mindig megbízhatóan hazatért. Még nem volt nyáron Görögország, volt viszont SZOT üdülő amiről azt sem tudtuk, mit jelent, de mindig jó idő volt és endékások álltak sorban palacsintáért a strandbüfében. Még nem volt Sziget Fesztivál, voltak viszont AHA meg Bros meg Modern Talking poszterek a Bravo újságban, amiket imádtunk csereberélni. Még nem volt coach meg karriertanácsadó, volt viszont jövőképünk ami vagy bejött, vagy nem, de nem izgattuk magunkat, mert mindig ott voltunk egymásnak.