Galgóczi Dóra blogja

Élsz, vagy csak létezel?

2018/04/14. - írta: Galgóczi Dóra

A kettő nem ugyanaz, a látszat ellenére sem. A létezéshez elegendő két sejt véletlen vagy szándékos találkozása, majd némi szerencse az elkövetkező hatvan-száz évre. Jönnek a reggelek, kávéillat, rádió, autó, busz, metró. Excel-tábla, két kattintás, végre eltelt. Mirelit pizza, mi volt a suliban, semmi, jó, nemjó. Sorozat vagy akció, miért ölnek, miért ölelnek. Megölelnél? Most ne. Jó. Nemjó. Csörög, vijjog. Kávéillat, rádió…

sunrise_1.jpg

Befagyott reggelek, lefagyott esték, fagyasztott kaja, jegelt szex. Létezés, a miértek is jég alatt. Csak úgy, kérdés nem kell, az annyira bonyolítaná az egészet. Megszoktad, ő is, ez lenne a rendje? Az életnek? Annak biztosan nem. Legfeljebb a létezésnek. Az élet, ha bebújik az ablakrésen, letörli a jégvirágokat. Most is vijjog és ébreszt a mobil, az óra, a kedves. Csak ezúttal nem csapod le, „A francba!” felkiáltással. Most is sziszegve jön ki a kávé, csak hirtelen az ízét is érzed, nem csak úgy lenyeled, hogy ezen is túl legyél. Megnyílik az Excel, de megkérdezed magadtól, tényleg számít-e amit csinálsz, és nem csak úgy kitöltöd, hogy ezen is túl legyél. Kinézel az ablakon, vajon jó helyen vagy-e, erre vágytál, erre születtél? S ha nem, akkor is fel tudsz fedezni valami apró mozaikdarabkát, ami mégis itt tart? Ha nem, képes vagy-e lépni, merni, tenni? Hogy élj, ne csak létezz.

Hazafelé a metrón ma nem a posztokat görgeted, a földet bámulod, hanem találgatod, hogy ők, a többiek vajon élnek, vagy csak léteznek. Ha igen, miért, ha nem, miért. Betérsz a boltba, de kikerülöd a mirelit pultot. Bedobsz egy fej brokkolit a kosárba, meg egy zacskó furcsa magot, amiről azt olvastad egy cikkben, hogy védi a szívet, de akkor simán ráklikkeltél a kis ikszre és bezártad, á, hülyeség. Ma talán mégsem. És meg sem kérdezed, mi volt a suliban, inkább elmeséled, veled mi volt. Akkor is, ha azonnal rávágnád a választ, hogy semmi. Pedig, de. Csak akkor még nem tudtad, amikor csak léteztél. Egész jó, böki ő a villáját a brokkoliba. Rászórva az az izé, a szívvédő, de már észre sem veszi, inkább átölel. Ma nem derül ki, hogy a kereskedelmin vagy a közszolgálatin ki ölt és ki ölelt. Nem számít, mert már nem csak léteztek. Az élet úgy dönt, nem bújik vissza az ablakrésen. Jó itt neki. Titokban lenyomja az ébresztő gombját, mielőtt még megszólalna reggel. Bekúszik a takaró alá, megsimítja a bokádat. Lassan nyitod a szemed, észreveszed a fénynyalábot a párnádon. Felkelsz a felkelésért, nem azért, mert muszáj. Az ablakról leolvadtak a jégvirágok. Meg-megállva, kanyarogva indul egy vízfolyam az üvegen. Követed a tekinteteddel, míg a rádió hallgat. Elindulsz. Élni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://noilelek.blog.hu/api/trackback/id/tr3613642212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.