Galgóczi Dóra blogja

Így okoz függést a só!

2018/04/29. - írta: Galgóczi Dóra

A sózott ételek hasonló hatást keltenek az agyban, mint a kábítószer. Nem csoda, ha nehéz abbahagyni a fogyasztásukat!

so.jpg

A sós mogyoró vagy egyéb rágcsálnivaló azonnal elfogy, ha kinyitjuk a csomagot. Ugyanez nem történik meg a natúr változatoknál. Tudományos vizsgálatok kimutatták, hogy a só rövid időn belül a drogokhoz hasonlítható, bár annál enyhébb hatást fejt ki. A jó hír, hogy néhány hetes sócsökkentés képes kikapcsolni az egészségre ártalmas ingerválaszt.

A naponta legfeljebb 3 gramm ajánlott sómennyiséget a legtöbb fogyasztó többszörösen meghaladja. Mindössze rossz szokás lenne, amiért már a gyerekek sem fogadják el az enyhébben ízesített ételeket? A jelenséget vizsgáló orvosok kiderítették a sós ízhez való ragaszkodás valódi hátterét. Ezt ismerve érthető, hogy az élelmiszeripar miért hasznosítja sikerrel a sófüggést a kereskedelmi nyereség érdekében. Az agyi reakciók működésbe lépnek az első néhány falat után, és a viharos gyorsasággal kiürülő zacskók, dobozok újabb vásárlásra ösztönöznek.

Agyunk egyik fő területén, a hipotalamuszban elhelyezkedő idegsejtek érzékenyen reagálnak a szervezetbe jutott kábítószerekre, mint az ópium és a kokain. Eleinte kellemes érzést okoznak, ám ha az utánpótlás abbamarad, komoly elvonási tünetek alakulnak ki. Az amerikai kutatóorvos, Dr. Craig Smith hosszasan vizsgálta a jelenség hasonlóságát a sófogyasztásnál. Az általa vezetett kísérletekben kiderült, a só ugyanazokat az agysejteket ingerli, mint a veszélyes drogok. Ezért, ha a fokozott sózáshoz hozzászokott embertől hirtelen megvonják a sót, rossz közérzet uralkodik el rajta és erős vágy keríti hatalmába. hogy ismét hozzájusson.
Az agyi idegsejtek ingerlése már akkor elkezdődik, amikor az elfogyasztott sós étel még át sem jut a gyomorból a véráramba. Az íz érzékelése azonnal elindítja a folyamatot, melynek során az opiátok hatásához hasonlító reakció jön létre. A dopamin és egyéb, a közérzetet befolyásoló kémiai anyagok termelődése fokozódik. A hozzászokás esélye igen nagy, ha rendszeresen magas sótartalmú étrendet követünk.

Ahogyan minden élőlény, úgy az ember is képes lenne hozzájutni a szerves sómennyiséghez a növények fogyasztásával. Leggazdagabb forrásai az angol zeller, más néven szárzeller, a leveles zöldségek, mint a spenót, sóska, saláta. De a cékla, a paradicsom és a zöldfűszerek is feltöltik ásványianyag-raktárainkat.
Ne csak az ételekhez hozzáadott só mennyiségét csökkentsük, de figyeljünk a rejtett sótartalomra! Rengeteg só jut észrevétlenül a szervezetbe a sajtok, az instant levesek, a félkész ételek által. Törekedjünk táplálékunk otthoni elkészítésére, feldolgozatlan alapanyagokból. A só iránti vágyat mérsékeljük pirított, őrölt szezámmag, sörélesztő pehely, porított alga segítségével, melyeket bioboltokban, nagyobb élelmiszer-áruházakban megtalálunk. Már két-három hét sócsökkentés után mérséklődik a függőség. Ha ezután ismét magas sótartalmú táplálékot kóstolunk, egyáltalán nem fog ízleni. Érzékeink visszatalálnak a természetes, egészségesebb úthoz.

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://noilelek.blog.hu/api/trackback/id/tr7013822462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.