Galgóczi Dóra blogja

Hogyan lettem tökéletlen

2018/06/30. - írta: Galgóczi Dóra

Születésemtől kezdve a perfekcionizmus ölelt körül. Már a szüleim is mindent a lehető legjobban akartak csinálni velem kapcsolatban. Aztán az iskolába kerülve persze hajtottam a jeleseket. A munkahelyen sem volt másként, és a randikon is azon rágódtam, vajon elég jó vagyok-e. Mígnem rájöttem, hogy nem éri meg. Sőt.

 tornacipos.jpg

Majd én megmutatom!

 Hogy túlteszek mindenkin. Hogy nem lehetek fáradt. Hogy enyém lesz a legjobb dolgozat, a legszuperebb projekt. Csak nehogy valakinek egy rossz szava legyen rám! Igen, azt hiszem, ez volt a fő motiváció. Mindenki szeressen, vagy legalábbis elfogadjon. Mert különben rémesen érezném magam. Ígyhát bólogattam, túlteljesítettem, felülmúltam. Nem is másokat, leginkább  önmagamat. Bevált? Ideig-óráig igen. Én voltam a kivétel, akinek senkivel nincs összetűzése az irodában. Akit mindig meg lehet kérni valamire, mert tuti, hogy nem húzza a száját és nem küldi el még magában sem a fenébe a másikat. Elégedetten zsebeltem be a dicséreteket, élveztem, hogy rám bízzák a titkaikat. Dóri, akihez bátran fordulhatnak, akiben megbíznak. Nem is lenne ezzel nagy baj, ha… ha robot lennék, és nem ember. Akinek joga van olykor kimerülni, joga a saját időhöz, a lazuláshoz. Aki ott hagyhatja a mosogatnivaló halmazt a konyhapulton, mert ma este inkább megnézne egy filmet. Akinek néha elege lehet még a legjobb barátja nyűgeiből is. Aki egyszerűen csak elég jó, de nem tökéletes.

 Nem dől össze a világ

 Szép fokozatosan rájöttem, hogy ha mindig a legjobb arcomat mutatom, azzal pont elveszítem a természetességemet. Azt a nőt, akinek időnként elege van mindenből, aki tud nemet is mondani, ha kell. De jókor és jó helyen továbbra is igyekszik kihozni magából a legjobbat. Csak akkor, ha érdemes! És, hogy mikor, azt észre tudom venni.

Elkezdtem tudatosan gyakorolni a nem-tökéletességet. Először csak kicsiben. Ha a barátnőm átjött hozzám, már nem tettem ki ötféle rágcsálnivalót az asztalra. Elég lesz egy kis ropi és gyümölcs, majd úgyis hoz ő is valamit! És, ha nincs leporolva a tévé teteje, attól még nem fog lusta dögnek tartani.

Ha befejeztem egy cikket, nem küldtem át négy nappal a határidő előtt, csak azért, hogy lássák, milyen extragyors vagyok. Hogyisne! A végén még rám sóznak háromszor annyit. Szép nyugodtan elmentettem és kivártan a leadás napját. Jé, így is lehet!
Amikor rám tört egy megfázás, bátran beültem a kanapé sarkába egy forró teával, és kikapcsoltam a wifit. Hogy valaki biztos halaszthatatlan e-mailt írt, és meg kéne válaszolnom? Majd, ha jobban leszek. Nyugi.
Nem kell mindig a legtutibb frizurát kreálnom magamnak. Lehet hideg szendvics is a vacsora, senkinek nem lesz emiatt akut vitaminhiánya. Sőt, az amúgy általam megvetett metrópékségben is lehet reggelit venni. Nem rendszeresen, de elvétve igen.

 Mit nyertem?

Időt. Nyugalmat. Mosolyt. Szeretetet. Bizony, azt is! Jobban tudom magamat szeretni, így, tökéletlenül.
Megtanultam, hogy a maximalizmus azok menedéke, akik nem hiszik el magukról, hogy elég jók így, ahogy vannak. Pedig mindenki elég jó. Ha képes egy kis plusz darabkát adni a világhoz, önmagából. A többi már grátisz.

Most főzök egy egészséges ebédet, de ha kedvem tartja, eszem desszertként egy kis lekváros kekszet. Elég jól leszek így is.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://noilelek.blog.hu/api/trackback/id/tr8714055686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.