Galgóczi Dóra blogja

Értetek érdemes írni!

2018/07/17. - írta: Galgóczi Dóra

Legnagyobb öröm a számomra, amikor elismerő olvasói véleményeket kapok egy-egy megjelent könyvem kapcsán. Most összegyűjtöttem nektek egy csokorral.

9_konyv_egyben.JPG

 Test a lélek börtönében

„Azért kezdtem el olvasni, mert pszichológusként dolgozom anorexiás lányokkal. De ahogy haladtam vele, a szakmaiság mellett én is megtaláltam benne önmagam. Olyan problémákat boncol ez a regény, ami a legtöbb nő életében aktuális.”

„Kedves Dóra! Szeretném megköszönni a könyvet, ami ma ott várt az irodámban :) Nagyon jól esett és igazán megtisztelő, hogy gondolt rám! Még csak bele-bele olvastam, de már így is látszik, hogy egy nagyon olvasmányos és hasznos könyvről van szó. Szakembereknek és pácienseknek is nagyon tanulságos lehet, már csak azért is mert a hazai piacon hiány van e tekintetben. Bátran fogom ajánlani pácienseimnek is.
Még egyszer köszönöm!"

„Még csak a felénél járok, de jó! Minden frusztrált, önbizalomhiányos, kamaszodó lánynak odaadnám, meg nőnek is, akik keveset gondolnak önmagukról, meg azoknak is, akik sokat.” 

„Ami először megfogott ebben a könyvben az maga a téma. A második a cím. Szerintem valami fantasztikus ez a címválasztás A téma pedig…. Bár nem vagyok anorexiás, de szerintem igazán valós képet kapunk róla. Láthatjuk, hogy milyen mélyre nyúlnak vissza a probléma gyökerei, és azt is, hogy van kijutás innen. Bár nem hiszem, hogy ezek az emberek teljes mértékben gyógyultak lesznek, hiszen igen nagy a visszaesés esélye.
A könyvtárból állítólag én hoztam ki elsőre. Amit nem igazán értek, mert tényleg egy érdekes és olvasmányos könyv. Tele olyan gondolatokkal, amiken érdemes eltöprengeni.”

 Felpróbált életek

"Felpróbáltam ezt a könyvet és jó volt! Több, mint jó, mintha pont rám (is) szabták volna, pedig tudom, hogy még számtalan korban és alkatban eltérő nő mondhatja ugyanezt. Mégis! Akarva akaratlanul én is Dórával, bocsánat Annával :) próbálgattam ezeket az életeket (és közben másikakat is).

"Nagy talány e kis könyv nekem. Igazából nem tudom, hogy a karakterek vannak-e ennyire jól, pár mondatból kerekre összegyúrva, vagy nekem ment ilyen könnyen a ráhangolódás, de valami apró varázs megérintett. Nem volt nagy durr, tűzijáték, csak egy kellemes, csendes este egyedül, befelé, csak magamban, egy bizsergető, meleget árasztó forró bögre tea / egy pohár jófajta bor a léleknek és az álmoknak és a mi lett volna háknak…"

„Annyira jókor talált meg engem ez a könyv! Szerintem nincs olyan ember, aki ne gondolkozzon el néha (vagy sokszor), hogy miért olyan az életem amilyen, mi vár rám még és miért nem olyan életet kaptam a sorstól, amilyet a csinos barátnőm, vagy az irigyelt, szakmájában sikeres szomszédom, vagy csak az anyuka a villamoson, aki két csodálatos gyerekével utazott mellettem reggel. Galgóczi Dóra történetét elolvasva realizáltam igazán, hogy amit mi látunk mások életéből az semmi és felesleges irigyelni őket, mert nekik sem jobb vagy szebb az élet, csak éppen más és esetleg ők meg pont a mi életünket irigyelik. Hiába, soha nem jó nekünk, az ami van.”

 Megszülethettél volna

„Amilyen picinyke ez a könyv, akkora visszhangot vetett bennem minden szava. Döbbentem olvastam a sorokat, mert a legtitkosabb gondolataim, félelmeim – amiket néha még saját magamnak sem merek megfogalmazni – köszöntek vissza majdnem minden levélben. Köszönöm az írónőnek ezt a torokszorítós pár napot, amit együtt töltöttünk! Az biztos, hogy ezek után keresni fogom a további írásait.”

„Meg merném kockáztatni, hogy majdnem minden nőnek, akinek megközelítőleg 25 év alatt nem sikerült spontán vagy tervezetten családot alapítania, felmerült szinte az összes gondolat, amely ebben a könyvben megíródott.”

Válaszok háza

„Csodás regény! Különböző életkori kríziseket átélő szereplőihez megértéssel,elfogadással nyúl az írónő.Ilyen empatikus megközelítést író részéről a karakterei felé még soha nem tapasztaltam,nagyon szívet melengető olvasni ilyet.
Elgondolkodtató,közben mégsem lehangoló,a könyv összes szavából sugárzik az életigenlés.
Ment a kedvencek közé! :)”

„Galgóczi Dóra stílusa letisztult, egyszerű, a szó nemes értelmében. Olyan, amit egy hajtós, fárasztó nap után is képes zsibongó agyunk, szívünk, lényünk befogadni. Éppen ezt szerettem meg már korábban is, a Felpróbált életek-ben. Nem akar önmagánál több lenni, mindenen túlmutatni, csak itt és most akar nyújtani egy kis elgondolkodással is járó, de amúgy pihentető, kikapcsoló szórakoztatást.” 

Halló, itt a Mennyország!

„Ez a második könyvem Dórától. Szeretem a stílusát, életvezetési tanácsok és szépirodalom egyben. Nagyon közel áll hozzám ez a regénye, megérintett.
Kinek ajánlanám? Mindazoknak, akik útkeresők a fekvő nyolcasok végtelenjében. Szerettem, hogy több szálon fut az esemény fenntartotta az érdeklődést még jobban.”

 Messziről jött magzatok

„Tegnap este fejeztem be, de azt hiszem még egyszer neki kéne fogni.
Hasonló érzéseim voltak az elmúlt időben. Nem tudtam megfogalmazni ezeket a dolgokat. De a könyvet olvasva hihetetlen volt az érzéseim olvasni :) "aha"élmény volt :)
Köszönöm Dórának, hogy szavakba tudta önteni az érzéseket és, hogy vállalta, hogy könyv formájában megjelenhet.”

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://noilelek.blog.hu/api/trackback/id/tr1614104129

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.