Galgóczi Dóra blogja

Természetes megoldások ciklus-zavarokra

2018/12/11. - írta: Galgóczi Dóra

A menstruációs gondok hátterében sokféle ok húzódhat meg. Az orvosi kivizsgálást soha ne próbáld megúszni! Ám ha kiderül, nincs komoly szervi eltérés, használd a természet adta lehetőségeket a javuláshoz!

ovarium.jpg

 Teákkal szabályozhatod

 Túl hosszú vagy rövid ciklus esetén fordulj a gyógyteákhoz! Nem mindegy azonban, hogy a hónap mely szakaszában melyiket fogyasztod.
Az első naptól az ovulációig a cickafark teáját fogyaszd, napi egy csészével. Forrázz le egy kávéskanál gyógynövényt egy bögre vízzel, hagyd állni öt percig, majd szűrd le. Ez a tea az ösztrogén termelést segíti, melyre a peteérés során van szükséged.

Az ovulációtól a következő menzesz első napjáig a palástfű teát érdemes fogyasztanod. Elkészítése ugyanúgy történik, mint a cickafark esetében. Ebből is naponta egy csészével igyál, segíti a progeszteron hormon termelését, így a luteális fázis zavartalan lesz. Akkor is gondolj rá, ha a sikertelen megtermékenyülés hátterében alacsony progeszteron szintet állapítottak meg.
Babatervezéshez a fagyöngy teája is segít, erősíti a méhnyálkahártyát.

 Tornázz, nem mindegy, hogyan!

 Korábban már írtam az Aviva-torna jótékony hatásáról, ám itt sem hagyhatom ki! Egynapos tanfolyamon elsajátíthatod a gyakorlatokat, majd egy könyv segítségével már otthon is el tudod végezni. Fontos a rendszeresség, hetente két-három alkalommal ajánlott az ismétlés.

A torna enyhíti a premenstruációs tüneteket, a fájdalmas menzeszt, a hosszú vagy rövid ciklust beszabályozza. Kiegészítő kezelésként mióma esetén is hatékony. Legjobb, ha életmód-változtatással is összekötöd, ezt a torna feltalálója, Aviva Gabriella Steiner is hangsúlyozza. Fogyassz sok lúgosító táplálékot, nyers és párolt zöldségeket, és mérsékeld vagy hagyd el az állati eredetű táplálékokat. Saját megfigyelésem, és sok visszajelzés megerősíti, hogy  a vegán étrend hatására megszűnnek az erős menstruációs görcsök, és alig veszed észre ezt a néhány napot.

 A teljes kimaradás esete

 Nem ritka jelenség, és minden korosztályt érinthet, hogy hónapokra is kimarad a menstruáció. Elsőként gondolj vissza, nem történt-e megrázó esemény, komoly stressz az életedben a közelmúltban! A lelki zűrök a ciklusodon is éreztetik hatásukat. Ilyenkor megoldást nyújt a Bach-virágterápia, segít visszanyerni a lelki egyensúlyt, ezzel párhuzamosan a menstruáció is helyreáll.

Szintén a stressz kategóriába tartozik a fizikai megterhelés. Lehet, hogy túl sokat edzettél mostanában, nem hagytál regenerálódási időt? Ekkor a szervezeted azt az életfunkciót állítja le, amely nem létfontosságú: például a ciklusodat. Hagyj időt a feltöltődésre, ne legyen lelkifurdalásod, ha néhány hétig hanyagolod a kemény edzéseket, és csak sétálsz, jógázol! Hálás lesz érte a hormonrendszered.

Ugyanígy stresszt jelent az éhezés, még ha nem is teljes kalóriamegvonást jelent. A drasztikus fogyókúra során úgy érzi a tested, ha nem kapja meg a fontos tápanyagokat, akkor potenciális gyermekvállalás is kockázatos. Tehát nem fogja az ehhez szükséges hormonokat termelni. De ha a közeljövőben nem is tervezel babát, akkor se hagyd annyiban, hogy nincs menstruációd! Az egész szervezet működésére negatív hatású a hormonhiány. Csontritkuláshoz, anyagcsere-zavarokhoz vezet. Táplálkozz teljes értékűen, legyél elég fontos magadnak ahhoz, hogy helyreálljanak a hormonjaid.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://noilelek.blog.hu/api/trackback/id/tr9414467842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.