Galgóczi Dóra blogja

Vegán orvosok tömege a Fehér Ház előtt

2018/08/17. - írta: Galgóczi Dóra

Ha egy életformáról vagy étrendről hallasz, eleinte bizonytalan lehetsz. Jó-e ez neked, egészséges maradsz-e tőle, óvod-e a bolygó jövőjét is? A vegán életmód rohamosan terjed. Most már az sem lehet kifogás, hogy ne lenne orvosilag igazolt pozitív hatása. Washingtonban, a Fehér Ház előtt többszáz orvos gyűlt össze, hogy így üzenjenek Amerikának és a világnak: váltsatok vegánra!

vegan_kep.jpg

A növényi alapú étrendet képviselő doktorok egy táplálkozástudományi konferenciára érkeztek, ahol céljuk, hogy minél több kolléga megismerje a legújabb kutatásokon nyugvó eredményeket. Nem csak gyakorló orvosok, de orvostanhallgatók is szép számban megjelentek - így az a biztató cél is megvalósul, hogy már az egyetemi  oktatásban is elterjedjen a vegánság betegségmegelőző, és a gyógyulást segítő szerepe.

A Fehér Ház előtti demonstrációt Dr. Neal Barnard vezette, aki jelentős sikereket ért el pácienseinél a növényi étrend alkalmazásával. Célja, hogy a gyermekek egészségét is óvja a kórházi koszt javítása által.
A non-profit szervezet nem csak a táplálkozás terén hirdeti az erőszakmentességet, de kiáll az állatkísérlet-mentes kozmetikumok forgalmazása mellett is.

Az eredeti cikket itt olvashatjátok:
https://www.livekindly.co/hundreds-doctors-tell-america-go-vegan-white-house/

 

 

Szólj hozzá!

Ha a csend beszélni tudna…

2018/08/14. - írta: Galgóczi Dóra

Ismeritek ezt az LGT-dalt, ugye? Én nagyon szeretem – egyrészt a hangulata, másrészt a mondandója miatt. A belső csend fontosságáról szeretném most megosztani néhány gondolatomat.

csend.jpg

Könnyen megszokássá válik, hogy állandóan ingerek áramlanak felénk a külvilágból. Akkor is szól a tévé háttérzajként, ha azt sem tudjuk,  milyen műsort adnak. A számítógép bekapcsolva marad, olykor ránézünk főzés közben is. A metróban óriásplakát, muszáj ránézni, a plázában zene, nehogy unatkozzunk a pólóvásárlás közben. Ha egyszer csak minden fény és zaj elcsitulna, meg is lepődnénk – jé, mi történt? Furcsa érzés kerítene hatalmába, vajon kellemes, vagy szorongató?

Bizony, sokszor félünk magunkban lenni a gondolatainkkal. Mert netán olyanok is előtolakodnak, melyeket inkább elnyomnánk. Pedig hosszú távon nagyon is kifizetődő, ha kétszemközt vagyunk saját magunkkal. Legalább naponta néhány percre, hetente egy-egy órára. De nem csak gondolkodni szabad ilyenkor, sőt! Épp ellenkezőleg. Az évezredes múltra visszatekintő kínai filozófia is hangsúlyozza a wu wei, vagyis a nem cselekvés elvének fontosságát. Tanításaikban kiemelik, hogy ezt ne tévesszük össze a tétlenséggel, unalommal. Igaz, hogy látszólag nem tevékenykedünk, ám az elme és a lélek ilyenkor is dolgozik – csak másként, mint a megszokott aktivitásunk során. A gondolatok szabadon áramlanak, de egyiknél sem időzünk sokat. Ahelyett, hogy megpróbálnánk befolyásolni a körülményeket és változást indítani, megbízunk a természet rendjében és harmonikus kapcsolatot alakítunk ki a környező világgal.

Nekem sokszor a belső csend ideje alatt születnek válaszok a nagy kérdésekre. Hogy merre kéne tovább haladjak, akár a hivatás, akár a magánélet területén. Hogyan döntsek egy-egy helyzetben? Mert lehet információkat gyűjteni, mások tapasztalatait meghallgatni, de ha a záró akkord, a csendes időzés elmarad, akkor a káoszból sosem lesz rend.

A belső csend idején nem kell feltétlenül relaxálnod, meditálnod – ez most másról szól. Csak teremts kütyüktől és emberektől mentes környezetet, és keress egy hangulatos zugot akár a lakásban, akár a természetben. Eleinte talán furcsán érzed magad – ám nemsokára annyira megszereted ezt az időt, hogy nem is fogsz lemondani róla. A mostban létezel, minden sejteddel.

 

Szólj hozzá!

Miben segít a talpreflexológia?

2018/08/10. - írta: Galgóczi Dóra

Az ősi kínai gyógyászat 5000 évvel ezelőtt felismerte, hogy a talp területei összeköttetésben állnak az egyes belső szervekkel. Térképhez hasonlóan megrajzolhatók azok a pontok, melyek finom ingerlése beindítja a gyógyító folyamatokat. A módszer az idők során világszerte elterjedt, és sikerrel alkalmazzák.

 talp_4.jpg

A talp-reflexológia abból a felfedezésből ered, hogy a tökéletes egészség kulcsa a szervezet zavartalan energia-áramlása. Ha egy szervben hiány vagy többlet keletkezik a működéséért felelős energiából, különböző panaszok, majd betegség jelzi a kibillent egyensúlyt.

A testedet behálózó energiapályák a talpon végződnek, és érdekes kölcsönhatás figyelhető meg a szervek állapota és a talppontok között. A megbetegedett testrész úgy jelzi a problémát, hogy a neki megfelelő reflexpont masszírozásakor fájdalmat érzel. Ennek oka, hogy a felhalmozódott káros anyagcsere-termékek kristályos göbökké állnak össze az érintett reflex-zónában. Az érzékeny terület masszírozásával ezek a lerakódások szétoszlanak és az energia újból szabadon áramolhat.

Akkor is eredményesen csillapíthatod a panaszaidat, ha még nem alakultak ki a méreganyag-kristályok. Ilyenkor a talp idegvégződései és a nekik megfelelő szervműködés összefüggéseit használod. A fájdalmat vagy egyéb kellemetlen tünetet okozó testrészhez meg kell keresned a vele kapcsolatban álló talp-területet. Az óvatos masszírozás visszajelzést küld az idegrendszer számára, mely az öngyógyító folyamatokat irányítja.

Komolyabb betegség esetén mindenképp képzett talp-reflexológustól kérj segítséget, és a tanácsainak megfelelő ideig vedd igénybe a terápiát.

A leggyakoribb állapotok és panaszok, melyeknél hatékony segítséget nyújt a talpmasszázs:

  • hormonális eredetű problémák
  • anyagcsere-betegségek
  • salakanyagok felhalmozódása
  • emésztési zavarok
  • mozgásszervi panaszok
  • szorongás
  • álmatlanság
  • krónikus energiahiány

Ha reflexológushoz fordulsz – akár hozzám, akár másik kollégához – első alkalommal állapotfelmérés történik. Megbeszéljük, mik a panaszaid, milyen téren kellene javítani az egészségi állapotodon. Majd egy általános, minden reflex-zónára kiterjedő kezelés törtnénik. Ez kiváló visszajelzést ad a jelenlegi problémáidról.
Ezután megbeszéljük, hogy milyen gyakorisággal érdemes részt venned a kezeléseken. Általában tíz alkalom az alap, legalább heti egy-két napon. Kezdetben tapasztalhatsz méregtelenítési tüneteket – ne ijedj meg, ez jó jel, a szervezeted tisztulni kezd. Majd fokozatosan csökkennek a testi-lelki panaszok.

A talpreflexológia jól összeegyeztethető egyéb gyógymódokkal, akár orvosi, akár természetgyógyászati terápiákkal. Ha kipróbálnád, várlak szeretettel egy hangulatos, budai stúdióban!

 

Szólj hozzá!

A multi-tasking csapdája

2018/08/07. - írta: Galgóczi Dóra

A tűzhelyen párolódó borsó alá öntök még egy kis vizet. Majd odaugrom a laptophoz, mert meghallottam, hogy jött egy új e-mail. Közben eszembe jut egy új cikk-téma, gyorsan megnyitom a jegyzetet, és felírom. Ó, tényleg, ma még át kéne utalni a közös költséget! De hol is van a számla?

multi_tasking.jpg

Világéletemben szerettem több dolgot párhuzamosan végezni. Ugyanakkor, utáltam is! Mert egyiknek sem jutok igazán a végére, és egyre zaklatottabb leszek. Hogyhogy, hiszen azt hittem, mennyire hatékony vagyok így!

Kicsit irigylem azokat, akik egy adott időben csak egyetlen teendőre koncentrálnak. Tudják, hogy ha befejezik, szépen elővehetik a következőt. Nem szalad el. És csodák csodájára, a nap végén mindennel végeznek. Szépen megisznak egy csésze teát, és ha ezalatt beugrik egy sms, nem rohannak azonnal megnézni.

Pszichológusok is foglalkoznak a multi-tasking jelenségével. Szerintük ezek a fő hátrányai:

  • Jelentősen megemelkedik a stressz-szinted. Az egy időben végzett feladatok miatt szaporább lesz a szívverés, növekszik a vérnyomás, szervezeted riadókészültségi állapotra kapcsol.
  • Számos hibát vétsz a munkavégzés során. A feladatok közti ide-oda ugrálás mintegy negyven százalékkal csökkenti az eredményességet. Azt hinnéd, hatékony vagy, ám egyik tevékenységre sem tudsz kellőképpen koncentrálni. Lassabban és pontatlanabbul dolgozol.
  • Romlik a memóriád. Agyadnak időre és odafigyelésre van szüksége az információk befogadásához, tárolásához. Ezt megtagadod, ha villanás-szerűen váltogatod a figyelmedet.
  • Családi, baráti kapcsolataid romlanak. Vajon hogyan fogadja a párod, gyermeked, unokád, ha az okostelefon kijelzőjét figyeled, miközben ő szeretne elmesélni egy számára fontos eseményt, megosztani egy érzést?
  • Veszélybe kerül testi épséged. A házimunka sok fázisa kellő odafigyelést igényel. Nem szerencsés takarítás alatt a létrán állva angol nyelvleckét hallgatnod a számítógépről. A tűzhelynél könnyen leforrázhatod magad, ha egyik kezedben telefont tartasz. Autóvezetés közben is függeszd fel a hívásokat, mert közel olyan balesetveszélyes, mint ittas állapotban vezetni.
  • Észrevétlenül növekszik kalóriabeviteled. Praktikus ötletnek tűnhet a számítógépes munka közben elfogyasztani az ebédedet, vagy a tévézést összekötni a vacsorázással. Így azonban agyad nem érzékeli kellőképpen a bevitt kalóriák mennyiségét. A jóllakottság-érzéshez szükséged lenne arra is, hogy az étkezésre összpontosíts. Ha ez nem történik meg, újabb adagokhoz nyúlsz.

Vajon mit lehet tenni, hogy elkerüld a csapdákat?

Fokozatosan rászoktathatod magad, hogy egyszerre csak egy tevékenységgel foglalkozz egészen addig, míg be nem fejezted. Akár munkahelyi, akár otthoni feladatokról van szó, hasznos, ha határidőnaplót vezetsz. Feloszthatod a napodat több szakaszra, akár úgy, hogy 40 és 20 perces periódusok váltakoznak. Így a hosszabb és rövidebb munkáid egészséges ütemet követnek.

A nap elején döntsd el, melyik a legfontosabb dolog, mellyel végezni szeretnél, és ezzel kezdd a feladatok sorát. Jegyezd meg a magyar-angol szójátékot, és tedd fel magadnak a kérdést: MIT csináljak először? A kérdőszó rövidítéssé válik, Most Important Thing, vagyis leginkább fontos feladat. Így ha mégsem marad időd mindenre, kisebb és kevésbé nyomasztó lesz az elmaradás.

Mialatt dolgozol, szakíts meg minden zavaró körülményt. Ha nem a munkád része, akkor kapcsold ki az internetet, ne válaszolj az üzenetekre, hívásokra. Tarts rendet az íróasztalon, mert a felhalmozott tárgyak, mappák hajlamosítanak a figyelmed szétszórására.

Végül, ha úgy érzed, valóban összecsaptak a teendők hullámai a fejed felett, és nem tudod, melyikhez fogjál, akkor a legjobb, ha egyikhez sem kezdesz. Adj magadnak húsz percet, állj fel, menj ki sétálni, vagy legalább nyisd ki az ablakot és tornázz egy kicsit. Elméd tisztább lesz, stressz-szinted apadni kezd és készen állsz a feladatok helyes sorrendjéhez.

Úgyhogy, ha végeztem a bejegyzéssel, játszom egy kicsit a macskámmal. Ha közben felhívtok, nem biztos, hogy felveszem!

 

Szólj hozzá!

Nyersen, főként nyáron!

2018/08/03. - írta: Galgóczi Dóra

A nyers ételekből álló étrend egyre népszerűbb. Sok igazság van amögött, hogy a főzés bizonyos tápanyagokat károsít. Vajon ez azt jelenti, hogy ezentúl ne is egyél főtt, sült ételt? Azt hiszem, nem kell ilyen szélsőségesnek lenni, csupán megragadni a nyersezés előnyeit úgy, hogy közben kiegyensúlyozott marad a szervezeted működése.

smoothie_1.jpg

A tudományos vizsgálatok, könyvek, cikkek engem is meggyőztek arról, mennyi jótékony hatása van a hőkezelés nélkül fogyasztott ételeknek. Érdemes utánaolvasnod!
Lelkesedésem odáig terjedt, hogy két teljes éven át tartottam a kizárólag nyers fogásokból álló étrendet. Mit nyertem vele?

  • eleinte nagyon magas energiaszintet
  • kiváló emésztést
  • kristálytiszta bőrt
  • könnyed érzést
  • felszabaduló időt a konyhában

Aztán… egy idő múlva már nem volt minden olyan tökéletes. Ahhoz, hogy nyers ételekből (főként gyümölcsökből, ezt kiegészítve zöldségekkel, leveles zöldekkel és olajos magokkal) elegendő kalóriát vigyél be, elég nagy mennyiségeket kell megenni. Nem egy-két szem almáról vagy barackról van szó, amit eddig gyümölcsfogyasztás fogalma alatt értettünk. Hanem öt-hat banán, turmixolva vagy darabosan, fél fej saláta, fél-egy kiló cseresznye. Aki a nagyevők táborához tartozik, talán könnyebben boldogul ezzel. Nekem sok gyakorlással sikerült ugyan növelni a mennyiségeket, de még mindig nem volt elegendő az energiabevitel. Ha erőltettem, emésztési gondok jöttek.

Télen pedig itt, Magyarországon nem igazán bőséges a választék gyümölcsben-zöldségben, legalábbis nem annyira, hogy szó szerint ne unjak rá a banánra. Ráadásul sok igazságot látok a hagyományos kínai orvoslásban, mely szerint az ételeknek megvan a hűtő vagy fűtő energiájuk. A nyers zöldségek, gyümölcsök még akkor is hűtenek, ha szobahőmérsékleten fogyasztjuk. Így bizony januárban fáztam a zöldturmixoktól, még a meleg szobában is.

Jó volt ez a két év? Igen. Mert megtapasztaltam, milyen sok előnye van a nyerseknek. És azt is, hogy  nem szabad beleragadni valamibe, csak azért, mert tökéletesnek gondolom – közben, nekem legalábbis, nem az.

Ajánlanám a nyers étrendet? Igen. Feltételekkel. Rövidebb távra, néhány hétre kiváló tisztító hatású! Főként, ha azelőtt nem igazán figyeltél az egészséges étrendre, most meglátod, mennyire örül a szervezeted a hőkezeletlen ételeknek. Tele vannak éltető enzimekkel, vitaminokkal, ásványi anyagokkal.

Hosszabb távon inkább azt javasolom, hogy próbáld meg az étrended minél nagyobb százalékában nyerseket fogyasztani. Reggel nagy adag gyümölcsöt vagy turmixot, és az ebéd, a vacsora mindig tartalmazzon sok nyers zöldséget! De – főként a hidegebb hónapokban – nyugodtan készíts héjában főtt krumplit, hüvelyesekből, gabonákból álló fogásokat. Te vagy az egyedüli, aki meg tudja állapítani, milyen főtt-nyers aránynak örül leginkább a tested. Szeresd a nyers ételeket, közben szeresd az ízeket, és főként, önmagadat is!

Szólj hozzá!

Tofus-fűszeres rakott édesburgonya

2018/07/31. - írta: Galgóczi Dóra

Ez az étel nem csak színpompás és finom, de rengeteg hasznos tápanyagot tartalmaz. Az édesburgonya béta-karotinban gazdag, a tofu jól hasznosítható növényi fehérjeforrás, a zabpehellyel pedig a rostbevitelről gondoskodhattok. Ráadásul gyorsan elkészül!

tofus.jpg

Hozzávalók:
80 dkg édesburgonya
30-40 dkg natúr tofu
10 dkg darált zabpehely
fűszerek ízlés szerint: só, kurkuma, őrölt kömény, rozmaring, vagy grill fűszerkeverék

Az édesburgonyát héjában megfőzzük, majd lehúzzuk a héját és felkarikázzuk. A tofut apró kockákra daraboljuk, beletesszük egy serpenyőbe. Kevés vizet öntünk alá, megszórjuk sóval és fűszerekkel. Kb. tíz percig pároljuk.
A darált zabpelyhet egy bögrébe vagy lábasba öntjük, ehhez is adunk fűszereket. Annyi langyos vizet adunk hozzá, hogy sűrű, tejfölszerű állaga legyen.
Egy tepsit alufóliával kibélelünk, egy sor karikázott krumplit teszünk az aljára. Rászórjuk a tofukockák felét, megöntözzük a zabpelyhes mártás felével. Majd még egy sor burgonya és tofu következik, végül ráöntjük a maradék mártást. 200 fokra előmelegített sütőben 20 percig sütjük.

Szólj hozzá!

„Csak akkor használ, ha hiszel benne!”

2018/07/27. - írta: Galgóczi Dóra

Sokan ezzel a felkiáltással véleményezik a természetes gyógymódokat. Szerintük legfeljebb a hit ereje használ, a módszer maga semmiképp. Én már nem szállok heves vitákba. Mindenki döntsön meggyőződése szerint. Szerencsére a holisztikus gyógymódok köszönik szépen, jól vannak, és működinek - akár hisz benne valaki, akár nem.

kamilla.jpg

Soha nem mondanám egy akut vakbélgyulladással vagy erős pszichózissal küzdő betegnek, hogy ne menjen kórházba, mert majd segít az akupresszúra vagy a reflexológia, a gyógyteák. De enyhébb problémáknál önmagában is hasznos a szelíd gyógymód, illetve súlyosabb esetekben, az indokolt orvosi kezelés kiegészítésénél is remekül működik. Gyorsítja a gyógyulást, erősíti az immunrendszert, csökkenti a gyógyszerek mellékhatásait.

Igaz, hogy egyre több az önjelölt gyógyító, megfelelő szakképzettség nélkül. Rájuk vagyok igazán dühös, hiszen rontják a szakma hitelességét. Megalapozzák, hogy az emberek kuruzslásnak gondolják azokat a módszereket, melyek nagyon is hatásosak – akkor, ha megfelelő terapeuta alkalmazza őket. Ezért, ha igénybe vennél valamilyen kezelést, tájékozódj az adott személy hátteréről, képzettségéről!

Tudom, vannak, akik még ekkor is szkeptikusak. Lehet-e, érdemes-e rábeszélni őket a holisztikus gyógyászat igénybevételére? Én ilyenkor csak felvillantom a lehetőséget, elmondok néhány gyógyulási történetet, majd a döntést az illetőre bízom. Ha elzárkózik, magamban kicsit elkeseredek – de nem azért, mert nem jött hozzám vagy egy kollégához kezelésre! Hanem, mert tudom, lehetne segíteni rajta, és ennek csak a nem-akarás az akadálya. Erőltetni azonban nincs értelme, az csak nagyobb ellenállást szülne. Vannak azonban sikeres fordulatok. Sajnos sokszor egy súlyosabb probléma változtatja meg a korábbi makacsságot. Ha már minden orvosi kezelés megtörtént, szakszerűen, pontosan, ám a gyógyulás még várat magára, akkor utolsó mentsvárként előkerül a természetgyógyászat. Azoknál is, akik előtte el sem tudták képzelni, hogy igénybe veszik. Mert igen, a hit működteti: olyan értelemben, hogy ha nem hiszel benne, akkor le sem nyomod a természetgyógyász rendelő kilincsét. Akkor nyilván nem fog segíteni…

Szólj hozzá!

Éles kanyarok

2018/07/24. - írta: Galgóczi Dóra

A gimnáziumban még irigyeltem azokat az osztálytársakat, akik eltökélten haladtak egy jól megfogalmazott életcél felé. Egyikük már tizennégy évesen tudta, hogy fogorvos szeretne lenni – kitűnő volt a biológia fakultáción, negyedikben be is adta a jelentkezését az egyetemre. Azonnal felvették, és most, több mint húsz év elteltével is fogorvosként dolgozik. Magánrendelése is van, szeretik a páciensek.
Volt, aki tudta, nem a karrier lesz az első. Igazi ősanya típus, lett is hamar négy gyermeke. Feloldódik az anyaságban, így jó, meg sem kérdőjelezi.

kanyar.jpg

Ők az egyenesen haladók. Tudják, megtervezik, megteszik. Vajon csak így lehet? Már látom, hogy sokan, egyre többen vagyunk, akik a kanyargósat választják. Döntenek valami mellett, majd érzések, gondolatok, körülmények felülírják mindezt. És nem baj, ha így van! A cél talán nem is létezik, nem megfogható. Az út, az az igazi!

Akik ismernek, tudják, nálam is így történt. Dilemmázásokkal, hajtűkanyarokkal. Kezdetben iparművész szerettem volna lenni – jól rajzoltam, festettem, és semmi más nem érdekelt ezen kívül. Majd jött a felismerés, hogy milyen rögös ez a pálya, és a legtehetségesebbek is nehezen boldogulnak. Száznyolcvan fokos fordulattal az Államigazgatási főiskolát választottam – némi szülői ráhatás eredményeképp. Mondanom sem kell, hamarosan felismertem, hogy nem az én terepem. Ezzel együtt kitartó voltam és elvégeztem. Közben többször ki akartam ugrani, de a kötelességtudat visszatartott. Kár volt? Dehogy! Ez is jó volt valamire, és talán jó is lesz még.

Majd jött az egészségfejlesztés, itt már jobban ki tudtam bontakozni. De még mindig ott böködött a vágy, hogy az írás felé kéne haladnom. Merjek újból nagyot váltani? Mi lesz, ha…? Ismeritek ezeket a „mi lesz ha”-kat. Elég idegesítőek. Akkor viszont befogtam a fülemet, nem érdekelnek az ellenérvek. Egyszerűen tudtam, hogy ez az utam. És mentem, nem nézve jobbra, balra. Most úgy érzem, otthon vagyok benne. Mint ahogy a természetgyógyászatban is, hiszen ezzel is egy fontos darabkát tehetek hozzá az emberek testi-lelki egészségéhez.

Ám nem csak a munkáról szól az élet. Hosszú évekig úgy képzeltem, nekem az írás és a gyógyászat kitölti az életemet. A családosdi, az legyen csak másoké. Jó vagyok és jól vagyok én így magamban. Nem vagyok magányos, vannak szerető rokonok és igaz barátok. Kerek, egész, megbonthatatlan volt a gömb magam körül. Mígnem…

Mígnem váratlanul megérintett az egészen új érzés. Hogy talán mégsem, és talán mégis. Mégis bennem van egy zsák szeretet, amit nem elég, ha az olvasók és a páciensek felé sugárzok. Sőt, a macskám sem lenne féltékeny, ha mások is kapnának belőlem. Nagyon új és nagyon furcsa volt, ahogy ez bevillant. Eltörölte a tisztán megfogalmazott képet önmagamról. De kaptam cserébe egy másik magamat, amiben azért megőrzöm a régit, de már egy új minőség is belép. A társ, a szerető, az anya.

Most itt állok, és nem bánok semmit, befogadom a váltást, nyílt szívvel nézek a kanyarokra. A részeim. Ha változunk, az értünk van. Mert még kopogtatnak olyan dolgok, amiket érdemes átölelni.

1 komment

Természetes megoldás kritikus élethelyzetekre

2018/07/20. - írta: Galgóczi Dóra

Születési trauma, óvodai beilleszkedés, pályaválasztási kérdések, társkeresés, babatervezés, nyugdíjazás – életed során valószínűleg találkozol ezekkel a problémákkal. Úgy érezheted, egyedül nehéz megoldást találnod. A természetes gyógymódok most is segítenek! Ebben az interjúban a Bach-virágterápia sokoldalú hatásairól beszélgetünk Nadinnal, a műsorvezetővel. Itt megnézheted:

Ha te is szeretnéd kipróbálni a módszert, szeretettel várlak a természetgyógyász rendelésemen - www.naturszirom.hu

bach_1.jpg

Szólj hozzá!

Értetek érdemes írni!

2018/07/17. - írta: Galgóczi Dóra

Legnagyobb öröm a számomra, amikor elismerő olvasói véleményeket kapok egy-egy megjelent könyvem kapcsán. Most összegyűjtöttem nektek egy csokorral.

9_konyv_egyben.JPG

 Test a lélek börtönében

„Azért kezdtem el olvasni, mert pszichológusként dolgozom anorexiás lányokkal. De ahogy haladtam vele, a szakmaiság mellett én is megtaláltam benne önmagam. Olyan problémákat boncol ez a regény, ami a legtöbb nő életében aktuális.”

„Kedves Dóra! Szeretném megköszönni a könyvet, ami ma ott várt az irodámban :) Nagyon jól esett és igazán megtisztelő, hogy gondolt rám! Még csak bele-bele olvastam, de már így is látszik, hogy egy nagyon olvasmányos és hasznos könyvről van szó. Szakembereknek és pácienseknek is nagyon tanulságos lehet, már csak azért is mert a hazai piacon hiány van e tekintetben. Bátran fogom ajánlani pácienseimnek is.
Még egyszer köszönöm!"

„Még csak a felénél járok, de jó! Minden frusztrált, önbizalomhiányos, kamaszodó lánynak odaadnám, meg nőnek is, akik keveset gondolnak önmagukról, meg azoknak is, akik sokat.” 

„Ami először megfogott ebben a könyvben az maga a téma. A második a cím. Szerintem valami fantasztikus ez a címválasztás A téma pedig…. Bár nem vagyok anorexiás, de szerintem igazán valós képet kapunk róla. Láthatjuk, hogy milyen mélyre nyúlnak vissza a probléma gyökerei, és azt is, hogy van kijutás innen. Bár nem hiszem, hogy ezek az emberek teljes mértékben gyógyultak lesznek, hiszen igen nagy a visszaesés esélye.
A könyvtárból állítólag én hoztam ki elsőre. Amit nem igazán értek, mert tényleg egy érdekes és olvasmányos könyv. Tele olyan gondolatokkal, amiken érdemes eltöprengeni.”

 Felpróbált életek

"Felpróbáltam ezt a könyvet és jó volt! Több, mint jó, mintha pont rám (is) szabták volna, pedig tudom, hogy még számtalan korban és alkatban eltérő nő mondhatja ugyanezt. Mégis! Akarva akaratlanul én is Dórával, bocsánat Annával :) próbálgattam ezeket az életeket (és közben másikakat is).

"Nagy talány e kis könyv nekem. Igazából nem tudom, hogy a karakterek vannak-e ennyire jól, pár mondatból kerekre összegyúrva, vagy nekem ment ilyen könnyen a ráhangolódás, de valami apró varázs megérintett. Nem volt nagy durr, tűzijáték, csak egy kellemes, csendes este egyedül, befelé, csak magamban, egy bizsergető, meleget árasztó forró bögre tea / egy pohár jófajta bor a léleknek és az álmoknak és a mi lett volna háknak…"

„Annyira jókor talált meg engem ez a könyv! Szerintem nincs olyan ember, aki ne gondolkozzon el néha (vagy sokszor), hogy miért olyan az életem amilyen, mi vár rám még és miért nem olyan életet kaptam a sorstól, amilyet a csinos barátnőm, vagy az irigyelt, szakmájában sikeres szomszédom, vagy csak az anyuka a villamoson, aki két csodálatos gyerekével utazott mellettem reggel. Galgóczi Dóra történetét elolvasva realizáltam igazán, hogy amit mi látunk mások életéből az semmi és felesleges irigyelni őket, mert nekik sem jobb vagy szebb az élet, csak éppen más és esetleg ők meg pont a mi életünket irigyelik. Hiába, soha nem jó nekünk, az ami van.”

 Megszülethettél volna

„Amilyen picinyke ez a könyv, akkora visszhangot vetett bennem minden szava. Döbbentem olvastam a sorokat, mert a legtitkosabb gondolataim, félelmeim – amiket néha még saját magamnak sem merek megfogalmazni – köszöntek vissza majdnem minden levélben. Köszönöm az írónőnek ezt a torokszorítós pár napot, amit együtt töltöttünk! Az biztos, hogy ezek után keresni fogom a további írásait.”

„Meg merném kockáztatni, hogy majdnem minden nőnek, akinek megközelítőleg 25 év alatt nem sikerült spontán vagy tervezetten családot alapítania, felmerült szinte az összes gondolat, amely ebben a könyvben megíródott.”

Válaszok háza

„Csodás regény! Különböző életkori kríziseket átélő szereplőihez megértéssel,elfogadással nyúl az írónő.Ilyen empatikus megközelítést író részéről a karakterei felé még soha nem tapasztaltam,nagyon szívet melengető olvasni ilyet.
Elgondolkodtató,közben mégsem lehangoló,a könyv összes szavából sugárzik az életigenlés.
Ment a kedvencek közé! :)”

„Galgóczi Dóra stílusa letisztult, egyszerű, a szó nemes értelmében. Olyan, amit egy hajtós, fárasztó nap után is képes zsibongó agyunk, szívünk, lényünk befogadni. Éppen ezt szerettem meg már korábban is, a Felpróbált életek-ben. Nem akar önmagánál több lenni, mindenen túlmutatni, csak itt és most akar nyújtani egy kis elgondolkodással is járó, de amúgy pihentető, kikapcsoló szórakoztatást.” 

Halló, itt a Mennyország!

„Ez a második könyvem Dórától. Szeretem a stílusát, életvezetési tanácsok és szépirodalom egyben. Nagyon közel áll hozzám ez a regénye, megérintett.
Kinek ajánlanám? Mindazoknak, akik útkeresők a fekvő nyolcasok végtelenjében. Szerettem, hogy több szálon fut az esemény fenntartotta az érdeklődést még jobban.”

 Messziről jött magzatok

„Tegnap este fejeztem be, de azt hiszem még egyszer neki kéne fogni.
Hasonló érzéseim voltak az elmúlt időben. Nem tudtam megfogalmazni ezeket a dolgokat. De a könyvet olvasva hihetetlen volt az érzéseim olvasni :) "aha"élmény volt :)
Köszönöm Dórának, hogy szavakba tudta önteni az érzéseket és, hogy vállalta, hogy könyv formájában megjelenhet.”

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!