Pintér-Galgóczi Dóra blogja

Amikor túl sokat élsz kifelé

2019/09/02. - írta: Galgóczi Dóra

Szinte kényszert érzel arra, hogy naponta többször posztolj valamit a közösségi oldalakon. Részt veszel olyan eseményeken is, amelyek nem is érdekelnek. Mutatni akarod magad a külvilágnak, különben azt hinnéd, nem is létezel.

 phone_2.jpg

Mások tükrébe nézve

 Amikor lájkvadászként szorongva várod, hányan kedvelik egy-egy bejegyzésedet, fotódat, akkor elvesztetted a belső tükrödet. Kívülről jött, ráadásul hamis megerősítésekkel próbálod feljebb tornázni az önbizalmadat.
Inkább kérdezd meg magadtól, hol vesztetted el? Hiszen ha az önbizalom ott lenne benned, akkor szinte mindegy, vajon reagálnak-e a bejegyzésekre, vagy észreveszik-e az utcán, hogy vadonatúj sárga sort van rajtad.

Jó, ne legyünk álszentek, egy-egy őszinte dicséret mindig jólesik, és ez így van rendjén. Örülj neki, köszönd meg kedves mosollyal. De táplálkozz belőle sokáig, és ne kelljen másnap egy újabb elismerésre várnod.

Legnagyobb bajom a sok szelfivel, hogy pont visszájára fordul a cél. Mert aki kiteszi magáról, jópontokat vár cserébe. Holott túltelítődik a pohár, és ellenérzést szül az egész. Jómagam simán leállítom valakinek a követését, aki nap mint nap szelfiket tesz az oldalára. Néha én is szoktam – legfeljebb évszakonként egyet. Amikor tudom, az a kép tényleg én vagyok, ahol valami megérintett, amiért az a pillanat fontos volt. De Isten ments’, hogy ebből szokás legyen. Azt hiszem, akkor leállítanám a saját magam követését is.

 

Ha lemaradsz, kimaradsz?

 Voltak évek, amikor elég sok rendezvényen önkénteskedtem. Jól esett, tudtam, hogy számítanak rám és számít, amit csinálok. Aztán egyszer csak elég lett. Annyira, hogy kijelentettem, hetekig ki sem mozdulok sehová, legfeljebb a közértig.

Lehet, hogy azért jársz el sok helyre, mert ezzel hozzátehetsz valamit a világhoz, ez volt az én célom is. Lehet, hogy azért veszel részt sokmindenben, mert félsz, hogy ha nem vagy szem előtt, akkor elfelejtenek. Ha ez az indokod, akkor kérdezd meg magadtól: vajon tényleg fontos, hogy ezekkel az emberekkel kapcsolatot ápolj? Részei az életednek, nem csak úgy, hogy egymás mellett álltok, néhány szót váltva, hanem tényleg érdeklitek egymást? Mert ha nem, akkor ugyan miért zavarna, ha elfelejtenének. Inkább örülj neki, mert kevesebb, de igaz barát ezerszer többet ér, mint egy halom alig-haver.

Úgy szoktam elképzelni, hogy az embert körülveszi egy burok. Nem kell aurának hívni, egyszerűen csak egy felhőszerű, áttetsző képződmény. Vannak határai, jól láthatók. Azoknál viszont, akik folyton posztolnak és folyton részt vesznek és folyton „látszanak”, ez a burok túlzottan áteresztő. Eltűnnek a határai, bárki ki-be sétálhat rajta. A burok tulajdonosa pedig lassan sérülékennyé válik.
Alakítsd hát olyanná a burkodat, hogy csak az férhessen hozzád, akit a szíved is vonz. A többiek meg maradjanak szépen kívül.

 „Ha túl sokat élsz befelé, elveszíted a kapcsolatod a külvilággal. Ha túl sokat  élsz kifelé, elveszíted a kapcsolatod önmagaddal.”

 

 

 

Szólj hozzá!

Hormonális problémákra reflexológia!

2019/08/29. - írta: Galgóczi Dóra

Inzulinrezisztencia, termékenységi gondok, pajzsmirigy alul- vagy túlműködés. Egyre gyakrabban előforduló állapotok ezek, és szándékosan nem írom azt, hogy betegségek. Mert nem azok. Kezelhető állapotok, ha kell, orvosi segítséggel, de mindenképp természetes megoldásokkal kiegészítve.

 horm.jpg

A talpadon ott van az egész tested

 Akár egy térkép, olyan a talpad – minden szerveddel kapcsolatban áll. Az egyes talppontokat masszírozva az annak megfelelő szerv működésére hatunk. A veséid, a májad, a hasnyálmirigyed és a petefészked területei is jól körülhatároltan megtalálhatók a talpaidon. Ezt már az ókorban felfedezték, és azóta is világszerte használják a reflexológia módszerét. Orvosok által is elismert gyógymód, melyhez nem kell más, mint a talpaid és egy hozzáértő reflexológus terapeuta. Lehet, hogy már meglévő diagnózissal és leletekkel érkezel, lehet, hogy még csak bizonytalan panaszaid vannak és nem kezdted el a kivizsgáltatást. Egy biztos: én úgy fogadlak, hogy nem zárom ki az orvosi kezelést, sőt! Ha úgy látom, erre is szükség van, javasolok neked megbízható orvost is – miközben a gyógyulás sikeréért felajánlom a talpreflexológiát.

Ha már minden vizsgálatod megvolt, de nem teljes a siker, akkor a természetes gyógymódok lehetnek azok az indítókulcsok, melyek megnyitják a kaput a gyógyulásod felé.

 Jelez a talp, hol van a baj

 Az első alkalom minden esetben egy állapotfelmérés, melynek során megbeszéljük, mik a pontos panaszaid, mióta tartanak, milyen kezeléseket kaptál eddig. Elmondod, milyen étrendet követsz, mozogsz-e rendszeresen. Voltak-e korábbi betegségeid, problémáid? Szedsz-e valamilyen gyógyszert?
Ezek a kérdések azért fontosak, mert nélkülük olyan lenne, mintha elindulnánk napfelkeltét nézni éjfélkor.

Legközelebb már megkezdjük a reflexológiás kezelést, először itt is állapotfelmérés történik, de ekkor már főként nem te beszélsz, hanem a talpad. Minden szervnek megfelelő területet masszírozok, közben szólsz, ha valahol fájdalmat érzel. Emellett én is érzem, ha valahol lerakódások vannak, ekkor megváltozik az adott talpterület szerkezete. Nagyon jól nyomon követhető ez, sokszor a vendégem még nem is említi, hogy a laborvizsgálat pajzsmirigy rendellenességet igazolt, de már érezni, hogy az adott talppontokon elváltozás van, olykor fájdalmas is a nyomása. Ne ijedj meg, ez sosem túl erős fájdalom! A talpmasszázs nem attól hatékony, hogy a vendég leugrik fájdalmában a masszázságyról. Hanem csak érzékenységig megyünk el, ez is elég a változások beindításához.

A következő kezeléseken is sor kerül az összes terület kezelésére, de ekkor már célirányosan a problémás szervnek megfelelő talppontokon hosszabban időzünk és többször visszatérünk rá. Ahogy előre haladunk a terápiában, az adott talpterület érzékenysége csökkenni fog, és ezzel párhuzamosan a neki megfelelő szerv is visszanyeri egészségét.

 Kisiklott hormonok újra egyensúlyban

 A nőgyógyászati problémáknál sok esetben a női hormonok egyensúlytalansága a gond. A reflexológia során az agyalapi mirigyre is hatunk, ez a karmestere a nemi hormonok termelésének, szabályozásának. Emellett fontos a szerepe a petefészkeknek, ezt szintén masszírozzuk. De a méh állapotán is javít a kezelés, erősödik a méhnyálkahártya, befogadóvá válik és javul a szerkezete.
Férfiaknál a prosztata egészségét javítja a masszázs, hatékonyabb lesz a spermiumtermelés és a tesztoszteronszint kiegyensúlyozódik.

Az inzulinrezisztencia a diabéteszt megelőző állapot, fontos, hogy időben meginduljon a kezelés. A helyes étrendre is kapsz javaslatokat, emellett a talpadon a hasnyálmirigyre is hatunk. De a mellékvesét is kezeljük, hiszen sok esetben a mellékvese-kimerültség az egyik oka a vércukorproblémáknak.
Ha már kialakult diabétesszel élsz együtt, a természetes gyógymódok elejét veszik a szövődményeknek, és sok esetben – orvosi ellenőrzés mellett! – csökkenhet az inzulinigény vagy a gyógyszermennyiség.

A pajzsmirigyhormonok termelése is szabályozódik, részben a hipofízis talpterületének kezelésével, részben magának a pajzsmirigy területeinek masszírozásával. Emellé is kapsz tanácsokat, hogy milyen ételeket érdemes fogyasztanod, melyeket ajánlott elhagyni, és milyen étrendkiegészítőkkel támogathatod a pajzsmirigyed működését.

Heti egy kezelés, néhány héten keresztül folytatva már kimutatható eredményt szokott hozni. Ha szeretnéd kipróbálni, várlak szeretettel (de ha másik megbízható kollégát választasz, nem sértődöm meg �)

Az elérhetőségeimen jelentkezhetsz időpontért:

 Natúrszirom természetgyógyászat:

http://naturszirom.hu/

 Több mint életmód Facebook oldal:

https://www.facebook.com/T%C3%B6bb-mint-%C3%A9letm%C3%B3d-1141399102662905/

 

 

Szólj hozzá!

Megvigasztalod magad egy csokival

2019/08/21. - írta: Galgóczi Dóra

Bánatodban, mert ha már úgysem sikerült a fogyókúra ebben a hónapban sem, akkor legalább valami örömöd mégiscsak legyen. Hogy utána jön a lelkiismeretfurdalás, és még plusz két kiló? Az valahogy most kiesik, mintha egy rolót engednének le az agyadban.

csoki.jpg

Nehéz, nehezebb, még nehezebb

 Fogyni, hízni, izmosodni, több vitamindúsat enni, korábban lefeküdni, elkezdeni edzeni. Mindenkinek az a legnehezebb, ami az ő aktuális problémája. Nem szeretem ez esetben sem a licitálást.

„Jó neked, hogy olyan vékony vagy, bár adhatnék neked tíz kilót!” – mondja a duci, közben fogalma sincs, hogy a csontsovány másik csak arra vágyik, hogy végre legyen rajta valami nőies gömbölyűség. És igen, neki épp olyan nehéz, vagy még nehezebb a testsúlynövelés, mint a túlsúlyosnak a fogyás.

Ezért teljesen felesleges azt gondolni, hogy csak te vagy ilyen szerencsétlen, és mindenki más szebb, boldogabb, egészségesebb. Talán magadba esel, amiért egy kisebb műtét vár rád, közben nem sejtheted, hányan irigyelnek a kórház folyósóján, hogy nincs is annyira komoly bajod, mint nekik.
De neked, ott, akkor a saját problémád a legrosszabb, és ez érthető és igaz. A te félelmed, a te fájdalmad, a te bizonytalanságod. Nem veheti el senki egy legyintéssel, hogy „Bezzeg én…”

 Szurokba ragadt lábak

 Ilyesmi érzés, amikor már hosszú ideje küzdesz valamiért, és mégsem sikerül. Lépsz egyet végre, de a másik lábad mintha beragadt volna a szurokba, képtelen vagy haladni. Ha végre elérsz egy kisebb célt, valami közbejön és visszaránt talán még rosszabb helyzetbe, mint előtte voltál.

Ilyenkor vagy nagyon összeszeded magad, és a kudarc még több erőt ad, vagy – és ez a gyakoribb – végleg elkeseredsz és jönnek az ál-vigaszok. Fogyókúránál a csoki, egészségesebb étrendi törekvésnél egy olajban tocsogó gyorskaja, sportolási próbálkozásoknál két óra kanapén heverés. Mert csak te vagy ilyen szerencsétlen, és már úgyis minden mindegy.

Mindegy is lehetne, ha nem lenne a másnap. Amikor felkelsz és cseppet sem érzed magad jobban a tegnapi csokitól, junk foodtól, lustálkodástól. Hát neked még a vigaszok sem sikerülnek. Francba velük, fel sem kelsz inkább egész nap. Amikor úgy érzed, az egész világ összeesküdött ellened, akkor hagyj egy kis időt az önsajnálatnak. Még csoki sem kell hozzá. Mert ha már a világ (szerinted) nem szeret, legalább te szeresd magad egy kicsit annyira, hogy sajnálni is tudd. Hiszen akit nem szeretünk, azt nem sajnáljuk és vigasztalgatjuk, igaz? Hát most tedd meg. Öleld át magad gondolatban és sírhatsz is egy kicsit. Vagy nagyon.

 De aztán…

 Aztán valamivel jobb lesz. És újra belevágsz, csak most kicsit másképp. Talán úgy, hogy átgondolod, eddig miért nem sikerült. Lehet, hogy olyan irányt követtél, ami egyáltalán nem megfelelő neked, csupán egy séma. (Erről is írok a Legyél csak elég jó(l) – ha már nem vagy tökéletes című könyvemben.)
Vagy jó volt ugyan az irány, de nagyobb lépésekkel akartál haladni, mint ami jó lett volna, és aki túl gyorsan megy, az könnyebben felbukik.
Lehet, hogy egyszerűen csak elfáradtál és kell egy kis szünet, ami nem visszalépést jelent, hanem töltést a folytatáshoz.
Esetleg egyedül vagy a problémáddal, nincs aki segítsen, és ezért ilyen nehéz.

Úgyhogy:

  • ha kell, válts irányt
  • ha kell, lassíts az iramon
  • ha kell, tarts szünetet
  • és ha kell, kérj segítséget.

Minden gondolatod helyes, minden tettednek értelme van. Azért vagy Földlakó itt, hogy élvezd a legtöbb percét az ittlétednek – hát most kár lenne elszúrni.

Szólj hozzá!

Hogyan hat a Hold az egészségedre?

2019/08/16. - írta: Galgóczi Dóra

Ha előre felkészülsz a holdfázisok változásaira, jobb lesz a közérzeted és elkerülhetsz egyes panaszokat.

 A Holdat időről időre eltérő mértékben világítja meg a Nap fénye. A jelenség attól függ, hogy a Föld mennyire takarja el előle. Egy holdciklus mintegy 29 napig tart. Az első héten a bolygó jobb oldala fényes, ez a növekvő Hold időszaka. A telihold idején gömbölyűnek látod, majd a fogyó Hold periódusa következik, mikor C betűhöz hasonló formát vesz fel. Újhold idején hiába keresed a bolygót az égbolton, a Föld teljesen eltakarja előle a Nap fényét.

moon.jpg

Ám nemcsak a földfelszínre, de szervezeted egészére is befolyást gyakorolnak a holdciklusok. A tudományos magyarázatok összefüggést feltételeznek a gravitációs erők okozta apály és dagály, valamint a szervezeted jelentős részét alkotó vízmennyiség között.
Ismerd meg az egyes ciklusok és egészségi állapotod összefüggéseit, hogy megelőzd a súlyosabb panaszokat, és betegség esetén gyorsítsd a gyógyulást.

 Megújulás a Holddal

 Újhold idején, mikor egyáltalán nem látod a bolygót, szervezeted készen áll a pozitív változásokra. Előtérbe kerülnek a méregtelenítési folyamatok, ilyenkor érdemes belekezdened egy tiszítókúrába, akár gyümölcs- és zöldségdiéta formájában. A kiválasztó szerveid, a máj és a vese intenzíven szabadít meg a salakanyagoktól, és a nyirokrendszer működése is magasabb sebességre kapcsol. Túlsúlyodtól is ebben az időszakban szabadulhatsz meg könnyeben. Ha régóta fontolgatod, hogy bevezeted a rendszeres testedzést, most tedd meg, mert szervezeted ilyenkor alkalmazkodik leginkább a fokozódó terheléshez.  

Fájdalomküszöböd most a legmagasabb - ne halogasd felkeresni a fogorvosodat, és ha teheted, a műtétet is ekkorra időzítsd. A sebek gyorsabban gyógyulnak, kisebb mértékű hegesedéssel kell számolnod.
Az alternatív gyógymódokat is ezidőben ajánlott igénybe venned, joggal bízhatsz a terápia sikerében. Érzelmi életedet is a megújulás igénye jellemzi, nem riadsz vissza a kihívásoktól. Még a merészebbnek tűnő terveiddel is célt érsz, akár új munkahely, költözés vagy érdekes hobbi ötletét fontolgatod.

 Növekvő Hold – a hibák kijavítása

 Mikor D betűhöz hasonló alakúnak látod a Holdat, a sejtek anyagcseréje fokozódik, és a tápanyagok könnyebben beépülnek. Különösen figyelj étrended összeállítására, a vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag élelmiszerek kapjanak főszerepet. Tapasztalhatod, hogy rendszeresen szedett gyógyszereid erőteljesebben fejtik ki hatásukat, ez esetben beszéld meg a teendőket a kezelőorvosoddal.

A növekvő Hold időszakában feszültségtől, szorongástól szenvedhetsz, még észrevehető ok nélkül is. A relaxációs gyakorlatoknak most hasznát veheted, és a gyógyhatású készítményeket is érdemes kipróbálnod, mint a macskagyökér és a citromfű tartalmú teakeverékek vagy tabletták.

Meglepő hatást észlelhetsz, ha az impotencia tüneteivel küzdesz: a Hold ereje most újraéleszti szexuális teljesítőképességedet. Egyéb területeken is érvényesül a befogadás erősödése, ilyenkor sikeresebb a fogbeültetés, a kontaktlencséhez történő hozzászokás, de a gyógyfürdő-kúrát is ekkorra tervezd, hiszen a bőrödön keresztül most sokkal könnyebben felszívódnak az ásványi anyagok.

 Zavart keltő telihold

 Babonának gondolhatnád a teliholddal összefüggő megfigyeléseket, pedig nagyon is van igazságtartalmuk, hiszen ebben az időben bizonyítottan nagyobb az esélyed az érzelmi hullámzásokra, a balesetekre és a krónikus betegségek tüneteinek felerősödésére. A gravitáció hatásával magyarázott nyomás-változások nem kedveznek a zöldhályognak, mert a szemnyomás mértéke megemelkedik. Szív- érrendszeri panaszaid is súlyosabbak lehetnek, felszökhet a vérnyomásod, szívritmuszavart észlelhetsz. Minden szokatlan jelenség esetén fordulj kezelőorvosodhoz, mert fokozott ellenőrzésre lehet szükséged, esetleg a megszokott terápia módosításra szorul.

A biztonságosan alkalmazható fájdalomcsillapító legyen készleten a házipatikádban, mert számíthatsz az ízületi fájdalmak fellángolására. Készülj fel az álmatlanság kezelésére is, a komlótea hasznos segítség lehet. Ha teheted, kerüld el a fájdalommal járó beavatkozásokat.

A telihold előnyöket is tartogat számodra, hangulatodra a tettvágy lesz jellemző, régóta halogatott döntéseidet most könnyebben meghozod, és a sporthoz, házimunkához is nagyobb kedvet érzel.

 Fogyó Hold, csökkenő ártalmak

 A holdciklus utolsó negyedében a bolygó C betű alakjában tűnik fel az égen. Nemcsak a felszínének megvilágítása csökken, de a szervezetedet ért káros hatásoktól is ilyenkor szabadulhatsz legeredményesebben. Ha eddig hiába próbáltál leszokni a dohányzásról vagy a mértéktelen kávéfogyasztásról, most sikerrel járhatsz. Az egészségtelen táplálékok iránti vonzódásod is csökken, most könnyen hátat fordíthatsz a cukornak és a finomlisztnek.

Lelkiállapotod kiegyensúlyozottá válik, és igényed támadhat megváltoztatni életviteledet. Ezek a lépések megmenthetnek egy kezdődő, komolyabb betegség kifejlődésétől.

Ebben az időszakban enyhébb kellemetlenségekkel is szembe kell nézned. Csökken a testnedvek mennyisége, ez székrekedéshez, szájszárazsághoz, köhögéshez és bőröd kiszáradásához vezet. Megelőzésként emeld meg folyadékfogyasztásodat, kerüld az ételek sózását. Mérsékeld a lakásod hőmérsékletét, és használj párásító készüléket.

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A „nincs rá időm” szindróma

2019/08/08. - írta: Galgóczi Dóra

Ez a leggyakoribb buktató, ha egészségesebben szeretnél élni. Hogy nincs időd, vagy legalábbis kevesebb, mint kellene. Azért pár trükkel szerezhetsz egy kis időrést!

 Amikor úgy érzed, annyira elfoglalt vagy, hogy sem tornázni, sem egészségeset főzni nem tudsz, talán egy kis átszervezéssel időt nyerhetsz. Ráadásul sok olyan étel van, amit ugyanannyi idő elkészíteni, mint egy gyorsételt megmikrózni. És olyan mozgásformát is választhatsz, ami a lehető legkevesebb időráfordítással jár.

busy_2.jpg

 Lyukak a napirendben

 Első lépésként javaslom, hogy nyiss egy táblázatot (lehet papíron vagy Excel-ben), és három napon keresztül óráról órára írd fel, hogy mivel töltötted az idődet. Kiderülhet, hogy sok olyan üresjáratos tevékenységed van, amiket bátran lecserélhetsz az egészséges életmód érdekében.

Nem biztos, hogy reggel azonnal ellenőrizned kell a Facebook csoportok új bejegyzéseit, helyette mixelhetnél egy adag gyümölcsöt, beledobhatnál pár kanál zabpelyhet, kicsit állni hagyod míg megduzzad, és kész a finom és vitamindús reggelid.
Lehet, hogy ebédszünetben beleférne tíz perc gyors gyaloglás az iroda körül, és ettől már annyi boldogsághormon termelődik, hogy ebéd után nem kéne a csoki- vagy kávéautomatánál időznöd.
Kipróbálhatod, hogy olykor rollerrel mész dolgozni, nem fognak hülyének nézni, már egyre többen így tesznek. Talán kicsit tovább tart így beérni a munkahelyedre, viszont az aznapi edzést máris letudtad. Hazafelé, ha megszakítod az utadat a bevásárlással, ott is kiderülhet, hogy fél órával többet vásárolsz, mint kellene. Ennek kiváló ellenszere a talán régimódinak tűnő, de nagyon praktikus bevásárlólista. Ha modernebb szeretnél lenni, írd a telefonodba. Így nem csak időt nyersz, hiszen nem kóvályogsz töprengve a standok között, de megakadályozod, hogy felesleges holmikat is bepakolj a kosaradba – persze csak akkor, ha tényleg ragaszkodsz a listádhoz.

 Pár perces ételek

 Néhány ötlet az egészséges, és tényleg gyorsan elkészülő reggelikre, vacsorákra:

Házi szendvicskrém: pakolj be néhány feldarabolt zöldséget, például uborkát, paradicsomot, paprikát egy magas falú edénybe. Önts hozzá némi vizet és mixeld simára. Kávédarálóba tegyél egy marék olajos magot (napraforgómag, mandula, kesudió) és egy marék zabpelyhet. Daráld finomra, és add hozzá a zöldséges mixhez. Sűrű masszát kapsz, melyet kevés sóval ízesíthetsz. Hideg- és melegszendvicsnek is kiváló!

Az örök zabkása: variálhatod a végtelenségig, aszalványokkal, az épp szezonális darabolt gyümölccsel, karobporral a kakaós ízért, kókuszreszelékkel vagy fahéjjal. Nem kell sokáig főznöd, elég két percig forralni.

Könnyű vacsora sült zöldségekkel: sütőpapírral bélelt tepsibe tegyél karikára vágott cukkínit, padlizsánt, zsenge tököt! Szórd meg grill fűszerkeverékkel, és süsd 15-20 percig. Közben egy lábosban főzz basmati- vagy barna rizst hozzá köretként.

Tészta házi szósszal: főzz ki 6-8 perc alatt durumtésztát vagy teljes kiőrlésű tönkölytésztát, gluténérzékenység esetén rizstésztát. Közben mixelj paradicsomot kevés vízzel és sóval, a szószt ízesítsd bazsalikommal, oregánóval. Öntsd a kifőtt tészta tetejére, majd szórd meg szezámmaggal a tetejét, sörélesztő pelyhet is szórhatsz rá. Az egész család szeretni fogja!

 Sport egy tanóra alatt

 Most nem a testnevelés órákra gondolok, hanem arra, hogy napi 45 percben tökéletes edzést végezhetsz, ha nincs időd edzőterembe menni vagy csoportos órákon részt venni.

Szerezz be otthonra gumiszalagot, bokasúlyt, kis kézisúlyzókat. Tedd be a kedvenc zenédet, és ezekkel az egyszerű eszközökkel minden izmodat erősítheted. Ha nincs ötleted, a neten sok gyakorlatot találhatsz.
A szabadtéri sporthoz a legkevésbé időigényes választás a futás – ha az ízületeid engedik. A jó futócipőn ne spórolj, de más befektetésre nem is lesz szükséged. A kezdeti nehézségek se tántorítsanak el, nem kell azonnal nagy távokat lefutnod. Eleinte legjobb, ha egy perc futást egy perc gyaloglás követ, majd fokozatosan növeld a futó periódusok idejét. Ha végképp nem ajánlott neked a futás, a gyors gyaloglás is jó, de ekkor tényleg gyalogolj és ne csak sétálgass, nézelődj.

És most jön a leggyakoribb felkiáltás: igen, de három gyerek mellett, három műszak mellett még ezekre sincs időm! Akkor legyen egyelőre napi 5 perc. Hidd el, ez is sokkal jobb, mint a semmi! Aztán ha kicsit lazul a napirended, lehet napi 10 perc, majd 15. Legfeljebb a vasalás tolódik. Mint kedvenc természetgyógyász oktatóm, a háromgyerekes anyuka, Zita javasolta:
„Akkor egyél, amikor a baba eszik, akkor aludj, amikor a baba alszik, és akkor vasalj, amikor a baba vasal!” Hát így.

 

Szólj hozzá!

Túlpörget az étrendkiegészítőd?

2019/07/30. - írta: Galgóczi Dóra

Ha gyakran érzed úgy, hogy energiahiányod van, szívesen fordulsz egy élénkítő táplálékkiegészítőhöz. Azonban bánj velük óvatosan, mert lehet, hogy ellenkező hatást érsz el, mint várnád.

ginseng.jpg

 A fáradtságot nem elnyomni kell

 Egy-egy  kimerítő nap  után természetes, hogy kifáradsz. Ám ha krónikus kimerültséget érzel, annak mindig meg kell találni az okát! A leggyakrabban ezek a jelenségek állnak a háttérben:

  • munkahelyi stressz
  • családon belüli konfliktusok
  • nem megfelelő táplálkozás
  • túlzásba vitt edzésprogram
  • hiányállapotok
  • felhalmozódott méreganyagok

Ezen okokat nem mindig könnyű megoldani, de érdemes törekedned rá. A körülményeken sokszor nem tudsz változtatni, de a hozzáállásodon igen! Ebben segíthet az elmét és testet is megnyugtató csikung, a természetjárás vagy egyes relaxációs technikák. Komolyabb esetben ne szégyellj pszichológustól tanácsot kérni!

Ha arra gyanakszol, az étrended hiányos a létfontosságú tápanyagokban, használj egy tápanyag-táblázatot, ahová beírod egy jellemző napod teljes étkezéseit. Én a Cronometer.com-ot kedvelem. Így kiderülhet, vajon attól vagy-e fáradt, hogy lenne még javítanivaló a táplálkozásodon.
A központi idegrendszerre ható étrendkiegészítőket csak akkor használd, ha emellett az életmódodon is hajlandó vagy javítani. Még ekkor is csak nagy körültekintéssel vásárlolj élénkítő termékeket.

 Ad is valamit, vagy csak elvesz?

 Egyes étrendkiegészítők úgy járulnak hozzá a nagyobb energiaszinthez, hogy fontos tápanyagokat juttatnak be koncentrált formában a szervezetedbe. Ilyenek a flavonoid készítmények, melyek a színes gyümölcsök festékanyagát tartalmazzák. A szőlőmag őrlemény antioxidáns hatása által javítja közérzetedet, a Q 10 pedig segíti a szívműködést és a keringést. A spirulina alga és az aloe vera esszenciális aminosavakban gazdag, így a hangulatodat és a közérzetedet is javítják. Ha multivitamint választasz a jobb erőnlét érdekében, helyezd előtérbe azokat, melyek szerves formában tartalmazzák az összetevőket.

Bizonyos növényi kivonatok a központi idegrendszerre hatnak, mint a ginzeng, a guarana, a zöld tea kivonat. Átmeneti fáradtság esetén segítséget nyújthatnak, de csak akkor, ha nem vagy túlzottan érzékeny a hatásukra. Rosszabb esetben az történik, hogy a bevétel után valóban élénknek érzed magad, este azonban nem jön álom a szemedre. Másnap kimerültebben ébredsz, mint valaha – és itt megbukott az elmélet, hogy ha fáradt vagy, akkor legjobb segítség az élénkítő növénykivonat. A hagyományos kínai gyógyászat szerint sem jó megoldás, ha a krónikus fáradtságot azonnal serkentő szerekkel kezeled. Előbb meg kell nyugtatni a szervezetet ahhoz, hogy utána ismét normális üzemmódban működjön. Ha pedig méreganyagok halmozódtak fel, akkor első a tisztítókúra, máskülönben a májad kerül rossz állapotba.

 Figyeld magad, kezdd apránként

 Energiahiány esetén az adaptogén gyógynövények egyre népszerűbbek. Ide tartozik az amerikai és a szibériai ginzeng, az indiai Ashwagandha, a perui maca. Mielőtt elkezdenéd alkalmazni őket, kérdezz utána orvosodnál vagy természetgyógyásznál, hogy esetedben javasolt-e a szedésük. Hiszen ha van valamilyen alapbetegséged vagy panaszod, nem biztos, hogy a kiválasztott gyógynövény jó hatással lesz szervezetedre.

Amikor elkezded a fogyasztásukat, a minimális adaggal indíts. Figyeld meg magad a nap során, hogy érzed magad, és este, hogy vajon el tudsz-e aludni gond nélkül, vagy végigvirrasztod az éjszakát. Ha a kezdő adaggal semmi gond, akkor fokozatosan emelheted, de csakis a megadott mennyiségig, melyet vagy a csomagoláson, vagy megbízható szakértőtől származó leírásban olvashatsz.
Minden gyógynövényes táplálékkiegészítőre igaz, hogy kúraszerűen kell alkalmazni – néhány hetes szedés után pár hét szünet következzen.

A legfontosabb persze, hogy a fáradtság legjobb és mellékhatások nélküli receptje a pihenés. Akkor is, ha otthon „szalad” a konyha, akkor is, ha még meg kellene varrni a kislányod elszakadt blúzát. Mert te is érsz annyit, hogy regenerálódj, különben másoknak sem fogsz tudni adni magadból.

 

 

Szólj hozzá!

Fáradtság vagy kimerültség?

2019/07/23. - írta: Galgóczi Dóra

A fáradtság természetes és szükséges reakciója a testednek a megterhelésre. Jelzi, mikor elég, mikor hagyj pihenőt magadnak. Ne félj tőle! Inkább örülj, hogy megdolgoztál érte. A fáradtságnak van egy megtévesztő arca is. Amikor a szellemi fáradtságot fizikainak érzékeled, és válaszként mozdulatlanságba temetkezel.

tired_1.jpg

Igen, el lehet fáradni az egész napos szellemi munkától is úgy, hogy ettől érzed úgy, képtelen lennél most bármilyen testedzésre. Pedig épp erre van szükséged ahhoz, hogy jobban érezd magad. Csak a kezdeti néhány percen kell túllendülnöd. Van, akinek az válik be, hogy tényleg pihen egy rövidet ilyenkor, és azután húzza fel a sportcipőt. Van, akinél veszélyes leülni egy percre is, mert ott ragad, és inkább már hazafelé beiktatja a mozgásprogramot. Te ismered leginkább saját magad, te tudod, nálad ez hogyan működik. És jobb, ha elfogadod, hogy először ilyeneket morogsz magadban: „Hogy lehetek ekkora barom. Ahelyett, hogy megnézném, ki írt üzenetet, nekilátnék vacsorát készíteni, beülnék a kádba.” De utána, minden egyes alkalommal hálás leszel annak a baromnak, aki mégis kiment futni, vagy elment a csoportos tornára. Vagy betette a Pilates-dévédét, vagy egyszerűen csak nem a gyerekre hagyta a kutyasétáltatást. A kulcsszó ez esetben az „utána”. Utána elszáll az egész napi feszült figyelem miatti fáradtság. Képes leszel kiteregetni, főzni, leckét átnézni. Egyszerűen csak azért, mert oxigént kapott az agyad, tápanyagot a sejtjeid. Kering a vér, táncolnak a sejtek.

A valódi kimerültség, az más. Az vészcsengő a szervezetedtől, hogy most tényleg pihenni kell. Többnyire nem a normális keretek közt végzett munka okozza, nem is az egészséges mértékű edzés. Lehet lelki alapja, tartós stressz vagy tragikus esemény. Lehet fizikai kimerültség, ha túlhajtottad magad akár munkában, akár sportban. Ezt nem lehet néhány óra alatt kipihenni. Napok, esetleg hetek szükségesek hozzá. Add meg magadnak, mielőtt betegségbe torkollik. Honnan tudod, hogy nem csupán fáradt, de kimerült vagy?

  • Folyamatosan ingerült vagy, látszólag ok nélkül.
  • A kíméletes testmozgás sem frissít fel.
  • Sportolás után hosszan tartó, nem múló izomlázad van.
  • Alvászavaraid vannak.
  • Rosszkedvű vagy, semmi sem vidít fel.
  • Étvágytalan vagy.
  • Szokatlanul feledékeny vagy.
  • Mindenféle fertőzés utolér.

 Kimerültség esetén a legfontosabb tanácsom: szeretettel fordulj magad felé. Mert eddig nem azt tetted. Szembeszálltál a testeddel, a lelkeddel, az értelmeddel. Vagy külső nyomás, vagy belső kényszer miatt. Jobban akartad tudni a természetnél, hogy mi kell neked. Majd te elég hardcore leszel, majd te megmutatod! A többiek nyamvadtak, te tovább csinálod. Az utolsó utáni gyakorlatot. Az utolsó utáni munkaórát. Az utolsó utáni pluszfeladatot. Közben ott jajveszékelt valaki. Vagy csak csendben sírt. Hiába várva, hogy megvigasztalják, megsimogassák az arcát és odasúgják: elég jó vagy így. Nyugodj meg.

Hát most simogasd egy kicsit, hogy ne sírjon már. A többiek várhatnak. Meg kell vigasztalnod azt a valakit, aki te vagy, csak befogta a száját az a másik te. Itasd meg egy citromfű teával, takard be melegen. Adj neki néhány szabadnapot, ha lehetséges. Vagy legalább naponta egy-két órát. Ne kergesd edzeni, ne kényszerítsd takarításra. Tanítsd meg kérni! Mert a krónikusan kimerülteknek ez nagyon nehéz. Kérni és elfogadni a segítséget. Hadd legyen esendő az a szegény te, aki eddig erős volt, mint egy tölgyfa. Engedd meg neki, csak engedd. Hogy aztán újra legyen kedve. Mozogni, dolgozni, tenni és élni. Mert érzi, hogy szeretik.

(Részlet a „Legyél csak elég jó(l) – ha már nem vagy tökéletes” című regényemből, megvásárolhatjátok a Libri, Bookline, Líra boltokban.)

Szólj hozzá!

Száznyolcvan fokos fordulat?

2019/07/04. - írta: Galgóczi Dóra

Amikor életmódváltáson gondolkodsz, felmerülhet a kérdés, mi a jobb: ha azonnali hátraarccal szakítasz minden eddigi szokásodon, vagy apránként, lépésről lépésre haladsz előre?

 kep_4.jpg

Egyértelmű választ nehéz lenne adni, hiszen mindenkinek más a személyisége, és a korábbi étkezés, testmozgás sem mindegy. Ha radikálisabb természetű vagy, szívesebben választhatod az egyik napról a másikra történő, hirtelen átállást. Míg ha a megfontoltság híve vagy, szeretsz mindent megtervezni és nehezen viseled a változást, jobban jársz, ha fokozatosan váltasz.

 Minden nap egy kicsit

Ha eljön hozzám a természetgyógyász rendelésre egy vendég, és tanácsot kér étrend és életmód kérdésében, először megbeszéljük, hogyan étkezik jelenleg, sportol-e valamit és milyen rendszerességgel. Nagyon fontos, hogy az esetlegesen fennálló betegségekről, panaszokról is beszámoljon. Mert hiába válik be egy makkegészséges, heti többször edző embernek egy bizonyos étrend vagy sportprogram, egy emésztőrendszeri bajjal küzdő, esetleg jókora túlsúllyal rendelkezőnél kedvezőtlen hatású is lehet.

Aki korábban egyáltalán nem figyelt oda, hogy ételei természetes, teljes értékű alapanyagokból készüljenek, hanem inkább a gyorsételek kényelmét választotta, hiába is mondanám, hogy márpedig holnaptól a reggeli zöld turmix legyen, az ebéd párolt zöldséges kuszkusz, a vacsorához pedig készítsen nagy adag salátát és ne feledkezzen meg a frissen préselt céklaléről sem. Ennek hallatán valószínűleg kifordulna az ajtón és meg sem állna a következő mekiig, közben azt mormolná, hogy az tuti, hogy hozzám be nem teszi a lábát még egyszer, majd pont bíbelődni fog a zöldségekkel, na persze!

Ám ha ugyanennek az embernek azt tanácsolom, hogy egy héten át csak a reggeli kakaós csigáját cserélje le zabkására, amibe egy kis felkockázott gyümölcsöt dobál, talán megfogadja és kipróbálja. Következő héten a fehér rizsből készült köretet lecserélheti barna rizsre. Talán még egy paradicsomot is felvagdal mellé. Szép lassan eljuthat akár a fent említett, teljes értékű étrendhez és már azt fogja kérdezni, milyen típusú turmixgépet ajánlanék neki.
Ő az, akinél a fokozatosság nagyon fontos a sikerhez.

 Aki nagyon változtatni akar

 Sajnos sokszor egy betegség vezet valakit oda, hogy nagy elhatározással gyökeresen megváltoztatja az étrendjét és elkezd mozogni. Vagy éppen olyan az egyénisége, hogy nincs türelme az apró lépésekhez. Előnye is van a száznyolcvan fokos fordulatnak: ha tényleg eltökéli az illető a változást, már nem fog meginogni. Nem hagy a hűtőben egészségtelen falatokat, azzal a jelszóval, hogy „csak még ezt a picit, ez igazán nem árthat!”

Az ízlelőbimbók meglepően átalakulnak, ha minden ízfokozót, túlzottan fűszeres dolgot kiiktatunk. Egyszer csak észrevesszük, hogy a korábban finomnak tartott ételek már egyáltalán nem ízlenek. A közértben már észre sem vesszük, hogy fehér lisztes stanglik is sorakoznak a polcon, és szívből sajnáljuk azokat, akik junk fooddal teszik tele a bevásárlókocsijukat.

A testedzésnél viszont semmiképp nem ajánlom, hogy ha eddig nem sportoltál, most teljes erővel vesd bele magad! Ez nagyon veszélyes lehet. Mindig csak önmagadhoz képest növeld az intenzitást.

Az éles váltás fejben dől el. Nem azért, mert én javaslom, nem azért, mert egy könyv így írja elő. Hanem mert te így szeretnéd. És tudod, hogy amit eltökélsz, azt véghez is viszed. Ha ez az út tetszik jobban, akkor drukkolok, hogy kitarts. A hirtelen változtatásnál előfordulhatnak méregtelenítési tünetek, néha kellemetlenek, de legalább tudod, hogy jó úton jársz. Mert ami most fejfájás, pattanások, fokozott izzadás formájában jelentkezik, az átadja a helyét egy tisztább, jobban működő testnek.

 

 

Szólj hozzá!

Jó-e nekünk a panaszkodás?

2019/06/18. - írta: Galgóczi Dóra

Merthogy jellemző tulajdonság, az biztos. Lehetne elemezni, hogy csak eme ország lakosaira jellemző, vagy úgy általában, egyre inkább, az emberiségre. Látszólag megkönnyebbülést ad, látszólag kiadjuk a sérelmeinket. Valójában… talán többet árt, mint használ.

 pumpkin.gif

A hőség, a főnök, a politika

 Őket szidjuk leggyakrabban. Igen, jogos is olykor! De attól még, hogy ebben-abban hibásak, vajon jobb lesz-e nekünk, ha folyton ezen puffogunk?
A megrögzött panaszkodók szerintem kicsit hárítják a felelősséget. Mert ha másvalaki a hibás, akkor ugye nekik nem kell mozdulni, tenni, gondolkodni. Változzanak meg mások, majd jobb lesz! Én mosom kezeimet.
Bárhol, bármikor találhatsz okot a panaszra. De bárhol, bármikor megfordíthatod a dolgot, és kérdezheted magad is: oké, ez a helyzet, de vajon ÉN hogyan tudok ebből valami jobbat kihozni?
Sokszor órákig hallgatom, ahogy az emberek a kánikulára panaszkodnak. Azt hiszem, a végén már el is felejtik, hogy eredetileg a napsütéstől volt melegük. Mert már attól vörös a fejük, hogy belelovalták magukat egy értelmetlen dühöngésbe. Szegény Nap meg már fogja a fejét, legszívesebben délben lebukna a dombok mögé, csak hagyják már békén.

Igen, van globális felmelegedés és komolyan kell venni. De nem a panaszkodással! Hanem, hogy holnaptól jobban odafigyelek, mit teszek a bevásárlókosaramba, megkérdezem magamtól, vajon tényleg szükségem van-e arra az új termékre amit megvenni tervezek. Közben azért kivárom a hajnalt vagy a koraestét, amikor ki lehet menni futni vagy gyalogolni, ahelyett, hogy a melegre hivatkozva csak ülnék a lakásban.

 Felejtsd el, és nem zavar!

 El is lehet felejteni. Az aktuális panaszunk tárgyát. Átnézek rajta, immunis vagyok vele szemben.

Utazom hazafelé, tömeg a metrón, fülledtség, a lábamra lépnek és nem tudok merre nézni, hogy ne bámuljanak a képembe. Panaszkodhatnék, hogy a nyamvadt békávé, járhatna gyakrabban a busz meg a metró, a sok hülye meg nézzen a lába elé és ne csak a kütyüt nyomkodja.
Ehelyett inkább kikapcsolom az érzékelőgombot magamban. Észre sem veszem, mi vagy ki van körülöttem. Ebből a szempontból szerencsés, hogy író vagyok, és gondolkodhatok egy következő novellán vagy regényrészleten. Ha viszont figyelem a többi embert, az is jó, mert ötletet gyűjtök az íráshoz.  Vagy csak úgy egyszerűen lehunyom a szemem és ott vagyok, ahol lenni szeretnék.
Sokszor olyasmire panaszkodunk, amire nincs befolyásunk. Tehát semmiképp nem tudunk változtatni rajta, ebből kifolyólag teljesen felesleges a puffogás. Bizonygatod, hogy neked most mennyire rossz! Sajnáljanak már végre, a fene egye meg! Hát nem látja senki, hogy szánnivaló vagy? Legalább egy vigasz-szó érkezne. Na itt a kulcs! Hogy vigaszra, odafigyelésre vágysz. Úgy hiszem, ez a legfőbb oka a panaszkodásnak. Akit sajnálnak, arra figyelnek, sőt, szeretik is!
Gondolj csak bele, gyermekkorod meséiben ki volt a szeretnivaló? Talán a gazdag földesúr, akinek mindene megvan? A legnagyobb fiú, akinek minden sikerült eddig? A legszebb hattyú? Dehogy! A szegénylegény, a legkisebb fiú, az árva kislány és a rút kiskacsa. Őket sajnáltad, őket szeretted.
Most, felnőttként bizonygatsz: olyan vagy, mint ők. Elesett, szánnivaló, akit minden gonoszság sújt. Ráteszel egy lapáttal, panaszkodsz tovább. Ha a barátnőd beszámol valami tényleg balul elsült dologról ami bántja, te ráteszel egy lapáttal: - Az semmi! Képzeld, velem mi történt!

Néha jól esik panaszkodni. Nem is ajánlom, hogy teljes egészében leszokj róla. De az esetek többségében jó, ha emlékezteted magad: a panaszkodás egy döntés. Megteszed, vagy nem teszed. A dolgok mindkét esetben ugyanolyanok maradnak, ez viszont biztos. A hőmérséklet 36 fok marad, a busz ugyanúgy késik, és idén sem lesz hosszabb a szabadságod.
Eldönteted, hogy rágódsz és dühöngsz és siránkozol, vagy megnyomod a „kikapcs” gombot. Hátha csoda történik, egy kis saját csodád.

 

Szólj hozzá!

A görcs egy különleges fájdalomtípus

2019/06/04. - írta: Galgóczi Dóra

Jellegzetes tünetek különböztetik meg a görcsöt a fájdalom egyéb fajtáitól. Minden életkorban előfordulhat, és csaknem bármely testrészt, szervet érintheti. Az emberek 95 százaléka életében legalább egyszer tapasztalja. Kötődhet krónikus betegséghez, de egyszeri esemény is kiválthatja. Bár olykor magától is enyhül, soha nem szabad kivizsgálás nélkül beletörődni a panaszokba.

cramp.jpg

 Gondolj a szívedre!

 Az izomgörcsök, főként, ha a végtagokat érintik, elégtelen keringésről is árulkodhatnak. Izmaink optimális működéséhez megfelelő oxigén- és tápanyag ellátottság szükséges. Ha nem jut elegendő vérmennyiség a testrészekhez, az izmok kínzó görccsel reagálnak a hiányra. Erősíti a gyanút, ha a kezek, lábak gyakran hidegek, és már kisebb megerőltetés is kifulladást, heves szívdobogást okoz. A szakorvosi vizsgálat elengedhetetlen!

 Lelkesedésből is megárt a sok

 A rendszeres edzés az izmok jó vérellátását is biztosítja. Ám a túlzott megerőltetés heves görcsöket okozhat. Ez főként akkor fordul elő, ha elmarad a fokozatos hozzászokás az edzésekhez, és nagy lendülettel belevetjük magunkat egy divatos, de nem az állóképességünknek megfelelő sportba. Ha már megtörtént a baj, fontos az azonnali nyugalomba helyezkedés, és a lazító, óvatos masszázs.

 Ásványok, ha hiányoznak

 A kalcium, a kálium és a magnézium hiánya azokat az idegvégződéseket érinti, melyek az izmokkal állnak összeköttetésben. A görcsök rendszeresen visszatérnek mindaddig, míg szervezetünket el nem láttuk ezekkel a tápanyagokkal. Étrendünk tartalmazzon sok leveles zöldséget, brokkolit, szezámmagot, mákot és szezonális gyümölcsöket! A felszívódást segíti a D-vitamin, melyet naponta 2-3000 nemzetközi egység mennyiségben táplálékkiegészítővel is pótoljunk.

 Igyunk a görcsmentes életre!

 Természetesen ne az alkoholra gondoljunk. A folyadékhiány sokáig csak enyhe tünetekkel jelez, talán nem is tulajdonítunk nagy jelentőséget ennek. Egészen addig, míg erőteljes izomgöcsöket nem tapasztalunk. A fokozott izzadás, a hasmenéssel járó betegségek, a kezeletlen diabétesz miatt fellépő bőséges vizeletürítés is ezt az állapotot idézi elő. Ám az is elegendő ok, ha melegebb időben, főként, ha fizikai munkát végzünk, megfeledkezünk a napi legalább két liter ásványvíz, gyógy- vagy gyümölcstea elfogyasztásáról.

 Epe, vese, közvetlenül  és rejtve

 Epegörcsöt általában kövesedés okoz, de gyulladás is kiválthatja. Utóbbi lázzal jár, és mindkét kiváltó okot kísérheti étvágytalanság, hányinger. A hasi ultrahang pontos felvilágosítást ad a betegségről is az is kiderül, szükséges-e eltávolítani az epehólyagot.
A vese görcsének hátterében is állhat kő, de a vesék betegsége közvetetten is okozhat görcsöt, távolabbi testrészekben. A vese felelős az elektrolit-háztartás egyensúlyáért, és ha nem tudja ellátni feladatát, a kalcium és foszfor anyagcseréjének zavara miatt alakulnak ki izomgörcsök. Az alapbetegség kezelése az egyetlen megoldás.

 Kötelező görcsölni a menzesz alatt?

 Számos, termékeny életkorban lévő nő életét megkeserítik a menstruációs görcsök. A méhizomzat túlzott összehúzódásai váltják ki, és kapcsolatban állhat azzal is, ha a leváló nyálkahártya rendkívül vastag. Az étrend itt fontos szerepet játszik. Több hiteles kutatás rávilágított, hogy az adalékanyagokban és telített, állati zsírokban dús fogások fokozzák a menzesz görcseit. Ezzel szemben egy kísérletben azok a nők, akik teljes értékű növényi alapú táplálékokra álltak át, olyan mértékű javulást tapasztaltak, hogy később is kitartottak az új étrend mellett.

 Gyakori kockázati tényezők

 Előfordulnak olyan állapotok, melyeknél fokozódik a görcskészség. Az adott helyzeten nem tudunk változtatni, de kisebb segítséggel enyhíthetjük a fájdalmat. Az idősebb életkor önmagában is rizikófaktor – kevesebb az izomtömeg, így a megmaradt izomzatot nagyobb terhelés éri. Az óvatos, de rendszeres mozgás elejét veszi a görcsöknek.
Várandósság idején akkor is előállhat a méhizomzat görcse, ha semmilyen veszélyeztető állapot nem áll fenn. A szervezet természetes reakciója a hormonális változásra, a petesejt beágyazódására, később a magzat növekedésére. Elegendő pihenés, magnézium és kismama-jóga segíthet. Az erős görcs azonban itt is azonnali orvosi vizsgálatot igényel!

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása