Pintér-Galgóczi Dóra blogja

Tegyük el a nyarat befőttesüvegben!

2018/09/07. - írta: Galgóczi Dóra

Most nem arra gondolok, hogy őszibarackot főzzünk be, vagy ribizlilekvárt készítsünk. Ezek is nagyszerűek, és ha már elkészítetted, jó étvágyat hozzá! De nem csak így őrizhetjük meg a nyár-érzést.

sun.jpg

Te is azok közé tartozol, akiknek összeszorul a szívük az ősz beköszöntével? Még akkor is, ha már nem vagy iskolás, így nem a becsengetéstől tartasz. Mégis, gyerekkorod óta a nyár és a szabadság közé egyenlőségjelet tettél. Igaz, már csak szűk két hét jut nyaralásra, de az előtte-utána következő hetek is sokkal felszabadultabbak, mint a többi évszakban. Mert nem kell órákig öltözködnöd, mert este kilenckor is kimehetsz sétálni és még akkor sincs sötét. Mert reggel világosban ébredsz és indulsz el, mert hétvégén kimehettek a vízpartra, de ha csak bevásárlás-takarítás fér bele, akkor is jobb a hangulatod. Egyszerűen csak azért, mert nyár van.

Illetve, most már csak volt. Szeretnéd idevarázsolni? Azt hiszem, az emlék-kavicsokon, a fotókon kívül másként is lehet. Úgy, hogy a szokásokat tesszük el őszre-télre. Például, továbbra is lehet tévézés helyett sétálni esténként. Még akkor is, ha korábban jön a szürkület. Még akkor is, ha épp nincs kutyád, aki miatt ki kell menni az utcára, a parkba.
Ha van egy kis balkonod, október végéig megtarthatod a szokást, hogy kint reggeliztek-vacsoráztok. Elég egy összecsukható asztal, néhány kis székkel. Nem csak a gyerekek fogják élvezni!

Hétvégén piknikezzetek, amíg az időjárás engedi! A főzés terhét dobd le a válladról, mindenki hozzon egyszerűen elkészíthető kencéket, kenyeret, darabolt zöldségeket. Egészen másképp fog indulni a következő hét, mintha a konyhában és a nappali foteljében töltöttétek volna a szombat-vasárnapot.

Ha pedig végképp itt a zord idő, hozz fényt a lakásba! Pszichológusok, neurológusok is egyetértenek abban, hogy a téli depresszió fő oka a fényhiány. Igaz, hogy a mesterséges világítás nem pótolja a napsütést, de akkor sem mindegy, milyen fényforrást használsz. A meleg színek felvidítanak – próbálj ki narancssárga, pirosas égőket az állólámpában, az éjjeliszekrényen lévő kislámpában. A nyári illatokat felidézheted illóolajok párologtatásával. Ehhez vásárolhatsz olyan párologtatót, aminek van külön kis tartálya az olaj számára, de kaphatók aromamécsesek is.

Reggel hagyd a ruhásszekrényben a fekete nadrágot, a sötétbarna pulcsit! Válassz inkább fűzöldet, napsárgát, égkéket. Zenélj, énekelj, tornázz, táncolj, ússzál még akkor is, ha csak medencében. Mert az ősz és a tél tévedésben vannak. Azt hiszik, hogy morcossá tudnak tenni, hogy képesed lehangolni, borúba taszítani. Kedves Ősz és Tél, tévedtetek. De megbocsátjuk, és már számoljuk a heteket márciusig!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://noilelek.blog.hu/api/trackback/id/tr2614221079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása