Pintér-Galgóczi Dóra blogja

Mitől lesz sikeres az újévi fogadalom?

2018/12/28. - írta: Galgóczi Dóra

Miért van szükség arra, hogy éppen az új év első napján kezdjük a változást? Hiszen lehetne ez nyár közepén is! Mégis, tízszer nagyobb a siker valószínűsége, ha ezt január elsejéhez kötjük. A kitartást növeli, a szándék erejét megerősíti az általánosan elfogadott dátum. Ez pedig régóta ehhez a naphoz kötődik. Már az ókori Babilóniában és Rómában is ismert szokás volt az új év kezdetén ígéretet tenni az isteneknek egy-egy elhatározással kapcsolatban. A tradíció a középkorban is folytatódott, a lovagok ekkor erősítették meg a királyhoz való hűségüket. Ma már mindenki a személyes fogadalmait teszi meg, és leginkább önmagának szeretne megfelelni ezzel.

new_year_3.jpg

Fogadalmaink bukása nem kizárólag az akaratunk gyengeségéből fakad. Szakítani kell hosszú ideje fennálló szokásainkkal, és ez egyáltalán nem könnyű.
Gyakori hiba, ha egyszerre túl sok fogadalmat teszünk. Hogyan lennénk képesek hirtelen péksüti helyett zabkását reggelizni, hajnalban úszni járni, megtanulni olaszul és este tizenegy előtt lefeküdni minden nap? Ugyanilyen tévút, ha túlzottan nagy változást tűzünk ki magunk elé. Aki száztizenöt kilót nyom, ne akarjon ötvenöt lenni a strandszezonra, és felesleges a kertes házba költözést megfogadni, ha még a lakótelepi másfél szobáson is ott a törlesztőrészlet. A legnagyobb hiba, amikor nem önszántunkból, saját igényeinknek megfelelő fogadalmat teszünk, hanem egy trend, társadalmi vagy családi nyomás hatására tesszük. Ez esetben szinte garantált a sikertelenség – sőt, ha meg is valósítjuk a célt, az sem tesz boldoggá, mert nem a miénk.

 Néhány trükkel növelhetjük az esélyt a sikerre.

  • Pozitív üzenetként fogalmazzunk! Ha azt mondjuk, nem eszem többé fánkot és kakaós csigát, máris a megfosztottság érzése kerít hatalmába. Ezzel szemben, ha „minden reggel szép, színes gyümöcsturmixszal kezdem a napot” felkiáltással indítunk, a hangulatunk is és a kitartásunk is javul.
  • Maradjunk a realitások talaján! Olyan fogadalmat tegyünk, melynek megvalósításához megvannak a belső tartalékaink és a lehetőségeink is. Csak egy kis céltudatosságra, odafigyelésre lesz még szükség, és célba érünk. Lehet, hogy nem tudunk elköltözni, de némi átrendezéssel praktikusabb lesz a lakásunk. Talán nem engedhetjük meg magunknak havonta a kozmetikust, de rendszeresíthetjük a házi arcpakolásokat.
  • Bontsuk kisebb lépésekre! Érdemes rész-célokat is megfogalmazni, így egy-egy állomás elérése további lendületet ad a folytatáshoz. Havonta egy kiló mínusz kedvezőbben hangzik, mint tizenkét kiló leadása az év során. Félmaratont szeretnénk futni? Talán már akkor elmegy a kedvünk, ha ezt kimondjuk. De hetente kétszáz méterrel többet futni, mint múlt héten, már elég hihető.
  • Jutalmazzuk magunkat a részeredményekért! Távoli célokhoz kitartást ad, ha a kis lépések elérésekor megajándékozzuk magunkat valamivel. Mindig előre döntsük el, hogy mikor és mi lesz a jutalom. Lehet egy szabad délután, egy régóta vágyott könyv vagy film, egy vacsora a kedvenc éttermünkben.
  • Avassunk be másokat is! Sokkal nagyobb az esély a fogadalmak betartására, ha néhány családtag vagy barát is tud róla. Biztatást kapunk tőlük, és meg is kérhetjük őket, ellenőrizzék a kitartásunkat.
  • Terv szerint haladjunk! A megvalósítás lehető legtöbb részletét dolgozzuk ki, akár írásban is. Így, mint a diákok az órarendhez, ragaszkodhatunk a tervhez és biztonságban érezzük magunkat.

Végül, az is fontos, hogy egyáltalán nem kötelező fogadalmakat tenni! Csak érezd jól magad a jövő évben, hallgass a megszerzett tudásodra, a számodra fontos emberekre, és a megérzéseidre is. Boldog Új Évet minden kedves blog-olvasómnak!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://noilelek.blog.hu/api/trackback/id/tr8914512418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása