Hajszolod az örök fiatalságot?

 Vitaminok, pakolások, saláta-hegyek és kemény edzések. Mindezt azért, hogy megállíthasd az időt. Ismerős gondolat? Addig nincs nagy baj, amíg nem veszi át az életed felett az irányítást.

Egyre nagyobb kultusza van a fiatalos külső és energikus test megőrzésének. Ez egyrészt  jó irány, hiszen odafigyelünk magunkra, megnézzük, mit eszünk, és veszünk egy fitness bérletet. De van, hogy átbillen a mérleg, és minden gondolatunkat az tölti ki, vajon mit mutat a tükör.

 Angéla azért választotta a kozmetikus szakmát, mert így is közelebb szeretett volna kerülni a szépség-fiatalság eléréséhez. Természetesen nem csak másoknak szeretett volna segíteni ezzel, de saját magát is állandóan figyelgette, vajon nem jelenik-e meg egy apró ráncocska az arcán.

 „Csak azt a gonosz kis gondolatot tudtam volna messzire űzni, amelyik azonnal elém táncolt, amint egy vendég elhelyezkedett a székben. Egy villanás, és felmértem, megnyugodhatok-e. Ha átlag-arccal vagy meginduló ráncokkal nézett vissza a tükörből, felsóhajtottam: a tökéletes kezelés után sem lesz vonzóbb nálam. Ám ha érdekesen magával ragadó vonásokat, hamvas-barack arcbőrt és hófehéren világító mosolyt láttam, nyomban előbújt a féltékeny tüske. Hogy csak utána kulloghatok a sorban, soha nem leszek ilyen hibátlan.
De ahelyett, hogy duzzogva magamba tömtem volna a fiók mélyén lapuló mogyorós pralinét, megsokszorozódott az erőm a jelképes futóversenyben. Abban, melynek startvonalához odaálltam még a modellkedés ötletének idején. Igaz, azóta irányt váltott a pályatervem, de az eredeti rugó továbbra is ugyanarra lendített. Járj mindig a többi nő előtt, Angéla, ha csak ezredmásodperccel is, de te legyél az első. Lehet tengerkék a szemük, de a tiéd legyen mélyen igéző, akár az óceán. Lehet csodásan ívelt combjuk, de rajtad mutasson igazán a halványsárga vászonmini.”

 A kényszeres szépség-és egészség űzésnek mindig van a háttérben húzódó, rejtett oka. Angélának színésznő édesanyja volt a példakép, a követendő minta, aki viszont görcsösen figyelt arra már Angéla kislánykorában, hogy nehogy elhízzon, nehogy egy rossz szót mondhassanak rá az emberek. Ez annyira beleégett, hogy felnőttként sem tudott szabadulni anyja hatásától.

„- Nagyon jól teszed, kislányom, hogy nem hagyod abba a tornát. Persze, ne emelgess mázsás súlyokat, de nehogy elhagyd magad. Hidd el, csak az küszködik dagadt-vizes lábszárakkal, aki naphosszat a kanapén sajnáltatja magát. És remélem, nem hagyod lenőni ezt a csodás színt? Hogy rákkeltő? Á, szerintem felesleges hisztéria ez a hajfesték körül. De ha ez aggaszt, tessék, itt egy bio-fodrászat címe, ide bátran bejelentkezhetsz.

- Ne nyaggasd már szegényt, Alíz. Ő a leggyönyörűbb kismama, szőkén, vörösen, teljesen mindegy.

- A legkevésbé sem az! Tudod, kit fog hibáztatni, ha a tükörbe nézve elhasznált-slampos nőszemélyt lát? A babákat, akik miatt elbúcsúzhatott a vonzó formáitól. Szégyelli majd maga előtt is, hiszen az anyaság a legcsodálatosabb dolog, hogy merne ő mást gondolni? De titkon siratja majd azt a nőt, aki talán nem lesz soha többé. Inkább most legyen résen, nem kötelező elhagynia magát csak azért, mert édesanya lesz nemsokára.”

 Csaknem megszakadt a várandóssága, mert nem merte abbahagyni a megszokott edzéseket. Csaknem ráment a házassága, mert semmi nem kötötte le, csak a testének karbantartása. Csaknem depresszióba esett, mert rájött, mindenben hibázott. Majd egy váratlan találkozás döbbentette rá, hogy ideje változtatni.

„Miért akartam én örökké a kapaszkodó-feszes alma maradni? Így csodálhattak ugyan, irigyelve hibátlan bőröm és üde mosolyom – de nem nyúl értem senki, hogy megismerje a héj mögött rejtőző Angélát. Bezzeg ha hagyom, hogy nyomot hagyjon rajtam a napfény és érleljenek az évszakok, boldogan pottyanhatok a felém nyúló kézbe. Mint Panna, akinek nemcsak a kandalló fűti a házát, de a dédunokák zsivaja és a kíváncsian betérő szomszédok. A kezén minden barázda egy-egy emléket őriz, a csikorgó januárokon épített hóembereket, a kisborjút, akit világra segített, a pici égésnyomot, mikor a Kálmánnak készített gesztenyét kapkodta ki a forró tepsiből.
A szeme körül futó vonások árulkodnak átvirrasztott éjszakákról betegágyak  mellett, de jóízű kacagásról is, mikor Ferkóra ráijesztett a kakas az udvaron.
Mi oka lenne letörölni a múlt ráncait, hiszen a legnagyobb értéket hordozzák – az élete darabkáit. Lám, én azt hittem, tökéletességem a szeretet ára. Hogy több arc és szív fordul felém, ha a feszes almákra hasonlítok. S most itt ülök a konyhában, társaim az árnyak, míg a mátrai házikó soha nem magányos. Akkor sem, ha Panna épp egyedül van – tudja, van, akit várhat, és vannak, akik örömmel érkeznek majd. S attól sem fél, hogy az idő egyszer már nem vet új ráncot az arcára – mert úgy dönt, itt az út vége. Elégedetten tekint vissza, megbánások és hiányérzet nélkül. Miért maradna tovább, tudja, úgysem tűnik el egészen. Itt lesz Bogika ügyes kezében, mikor épp úgy nyújtja a tésztát, ahogy ő tanította. Ferkó fürge lábában, mikor a kotlóst tereli az ólba. Az unokái meséiben, tudjátok, az úgy volt, mikor a Nagyi megismerte a Nagypapát…”

 Ha kíváncsiak vagytok Angéla és családja történetére, szeretettel ajánlom a könyvet:

https://lira.hu/hu/konyv/ismeretterjeszto-1/tarsadalomtudomany/fiatalsagra-itelve-1