Pintér-Galgóczi Dóra blogja

Az újszülöttek bölcsebbek, mint hinnénk

2018/02/08. - írta: Galgóczi Dóra

Ártatlan, ölelésre és szeretetre vágyik, még semmit nem tud a világról. Majd én átadom neki mindazt, amit értéknek tartok, megtanítom haladni, dönteni, remélni, veszíteni és nyerni. Vigaszt nyújtok és megnyugvást, hogy midig számíthat rám. Ezt gondolod, ha megpillantod a világra éppen most érkezett kisbabádat.

42878262_l.jpg

Ő rád néz, vagy csak hiszed, és egyszerre meginog benned minden. Mert olyan végtelen bölcsességet fedezel fel az arcán, ami jóval több, mint bárhol tapasztaltad. A ráncos-öreges tekintet vajon csak annak köszönhető, hogy magzatvízben létezett, majd keresztül haladt a szülőcsatornán, vagy másként élte át a születést? Egyszerű magyarázat lenne, kár, hogy nem éred be ennyivel. Azaz, dehogy kár! Mert nem is lenne igaz, érzed. Valami más is megbújik ott, túl az szakkönyveken, túl az orvosod szavain. A titok, amit ő hoz, te még csak most kezded megérteni. Hozza messziről, ahonnan jött, függetlenül hittől és vallásoktól – egyszerűen az örök létezések világából. Amikor földlakó lesz, ezt látod rajta, majd lassan eltűnik, de ha vigyázol, egy része megőrizhető. Te megtaníthatod kanállal enni, rókát rajzolni, kapura rúgni. Ő megtanítja, hogyan állj meg egy felhő alatt és képzelj bele sárkányt, tündérlányt. Megtanít a jeleben lenni, soha nem sietni. Szeretni kérés nélkül, dönteni kérdés nélkül. S a legfontosabbra: a kapcsolódásra. Ami időtől és tértől távol áll, mégis itt van, egészen közel. Az érkező újszülöttek érzékeivel látva a világot olyan ajándékot kapunk, amit máshonnan hiába várnánk: az igazi tudást, túlmutatva a tapasztalaton. Ez az ő titkuk, és átadják, ha megengedjük nekik.

Erről olvashatsz egy ikerpár születésének történetén keresztül, a legújabb regényemben, melynek címe: „Messziről jött magzatok”. Tavasszal megjelenik, de már előjegyezhető, és így az elsők között kaphatod meg, most nagy kedvezménnyel! Itt:

http://libri.libricsoport.hu/fooldal/konyvek/messzirol-jott-magzatok/

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://noilelek.blog.hu/api/trackback/id/tr9513630086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása