Igen. Amióta együtt vagyunk. Teljesen kibékültem ezzel a státusszal, sőt, büszkén vállalom! Mert kimondatlanul is tudjuk, hogy csak látszólag vagyok én a gazdája. Haha! Vajon ki választja magának a legjobb helyet este a kanapén? Ki kap először vacsorát, ami ha késik, méltatlankodó vijjogás jelzi, hogy ez a bánásmód tűrhetetlen? Ki miatt kell félbeszakítani egy esti klubot, mozit, mert jaj, sietni kell haza, mit szól majd ő, hogy egyedül hagyták?
Jár neki az élet, jár önmagáért, kérések és kérdések nélkül. El meri fogadni, nem gondol arra, hogy biztos ára lesz. Ez csak emberi gondolat, mi nem merünk kapni szorongás nélkül, még egy bókot sem. Ő természetességgel olvad az Egészbe, úgy marad rész, hogy benne van minden. Benne a nem szerzett, de született bölcsesség. A fény nélkül látás, a hallgatás eposzai. A válaszok. Azok mindig. Előbb, mint megkérdezném. Borostyán szeme hunyorít, rendben van így, rendben vagy, vigasztal, és már tudom, így jó. Mert ott a kapcsolódás, az első pillanattól, mióta kiválasztott engem. Az is ő volt persze, csak naiv emberi hit, hogy mi választunk. Tudta ő, kit és hogyan. Felvettem, elnyúlt, mint aki otthonra lelt a karomban. Lehetett volna másikat a többiek közül. Ó, dehogy! A kérdések körénk hulltak megadóan. Csak válasz volt, ott is. Megérkezett.
Most itt, figyeli, ahogyan írok, persze, hogy tudja, róla. Elnézően mosolyint, próbálkozz csak, mit tudsz visszaadni. Belőlem, a macskából, aki a világot hordom és őrzöm, és beengedlek oda, ahol én lakom – a titkok házába.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.