Sokan kinevetnek, amikor a lakásba tévedt mezei poloskát ráültetem egy papírszeletre, és kiteszem az ablakon. Ugyan, csak egy kártevő, jobb, ha lecsapod! – mondják. Mégsem tudom megtenni.
Ugyanígy vagyok a hangyákkal, egyéb bogarakkal. Jár nekik az élet, úgy érzem. Miért lenne jogom elvenni tőlük? Csak, mert erősebb vagyok, mert megtehetem? Soha nem értettem azokat a gyerekeket sem, akik vigyorogva rálépnek egy rovarra az utcán. Még csak azt sem lehet mondani, hogy a lakásba tévedt és bármiben zavarja őket. Itt azért a szülők ronthattak el valamit.
Poénból letaposott csigák, kettévágott földigiliszták, és még sorolhatnám. Mert valaki úgy gondolta, hogy megmutatja, hatalmasabb náluk.
Nem élhetünk úgy, hogy semmit ne vegyünk el a természettől. Akkor levegőt se vennénk, házat sem építenénk, ruhát sem hordanánk és nem ennénk egy falatot sem. Azonnali harakiri, de ezt azért mégsem. Mert nekünk is jár az élet. Azt viszont könnyen megtehetjük, hogy a lehető legkevesebbet vegyük el a természettől. Annyit, amennyit mindenképp muszáj. Na, ehhez kell némi tudatosság, de szerencsére tanulható!
Évek óta a vegán életmódot követem. Mert remek egészsgégben lehet létezni állatok életének elvétele nélkül. S mielőtt bárki megkérdezné, hogy na és a növények, ők nem számítanak? De. DE! Hát épp ezért is. Mert jóval kevesebb növény életét veszem el vegánként. Gondolj bele, milyen mennyiségű takarmánynövényt fogyasztanak el a haszonállatokként tartott marhák, disznók, baromfik! Ha ezeken a termőterületeken emberi fogyasztásra alkalmas növényeket természtünk, jóval több ember igényét ki lehet elégíteni adott mennyiségű növénnyel. Kikapcsoltunk a táplálékláncból egy állomást, a húsukért, tejükért tartott állatokat. Mindenki nyer.
Mit nyer az állat? Lehetőséget az élethez. Mit nyer a Föld? Mérséklődő klímaváltozást, tápanyagdúsabb talajt, megmaradó vízkészletet. Mit nyer az ember? Jobb egészséget, jobb lelkiismeretet, jobb életkilátást.
A rangsor nem létezik az én fejemben és szívemben. Csak egy virág, amit letép valaki? Csaaak? Neki az a minden. Az egyetlen élete. És a hangya, lehet, hogy van belőle kismillió, neki és a családjának az egyetlen élete. A feleslegesen kivágott fa, ami beárnyékolná a veteményest, ezért megszabadulnak tőle? Ja, hogy majd ültetnek a kert végébe helyette egy másikat? Annak, amelyiknek fejsze hasít a törzsébe, ez kevés vigasz. Az életek nem felcserélhetők, nem továbbadhatók. Egyediek, szeretni valók. Bármelyikről legyen is szó. Minden egy, mindenki egy. Az értéket nem nagyságban, mondvacsinált fontosságban mérik. Kitárom karjaim a Nap felé. Mi, a fény szülöttei, összetartozunk.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.