Pintér-Galgóczi Dóra blogja

Soványan is lehetsz kövér?

2018/01/31. - írta: Galgóczi Dóra

Az egészséges alkat megállapításához nem elég az egyszerű mérleg. Ha csak ezt veszed figyelembe, félrevezető eredményt kaphatsz. 

Testsúlyod nem árul el mindent arról, hogy ideális-e a testfelépítésed. Előfordulhat, hogy nagyobb számot mutat a mérleg, mint várnád, még sincs szükséged fogyókúrára. Ennek ellenkezője is igaz lehet, a kisebb súly nem garantál egészséget, ha hiányzik a megfelelő izomtömeg.

61440957_l.jpg

Tested alkotórészeit két fő csoportba lehet sorolni: egyik a testzsír, a másik a zsírmentes testtömeg. Utóbbihoz tartoznak a csontjaid, a víz, az izmok és az egyéb szövetek. Arányuk döntő abból a szempontból, hogy megtudd, milyen közel állsz az egészséges értékekhez.

Tested mintegy hetven százalékát víz alkotja. Gyors diéták esetén az első napokban főként vizet veszítesz, ez történik akkor is, ha szaunázol. Ezt ne téveszd össze a tartós eredményekkel. A testzsír a bőröd alatt, az izmokon belül és a környező szövetekben is megtalálható. A zsír és az izom arányát érdemes figyelned, ha szeretnél többet megtudni tested összetételéről. Az izmok nagyobb tömegűek, mint a zsír, ezért a rendszeres edzést végzők testsúlya nagyobb lehet - elhízás nélkül is. Ha nem végzel elegendő testedzést, hiába esik ideális tartományba a súlyod, ennek nagy része valószínűleg zsírból tevődik össze.

Orvosok, táplálkozás-kutatók és edzők vizsgálatai ajánlásokat adnak az egészséges testzsír-százalékra. Férfiaknál 10-20 %, nőknél 15-25 % közötti az átlagosan elfogadható tartomány. Ám nem csak a túlzottan magas százalék veszélyes! A nagyon alacsony testzsír hormonális problémákat és egyéb, egészségedre káros hatást válthat ki.

Kedvező irányba igazíthatod az izomtömeged és zsírszázalékod mértékét, ha ennek megfelelő étrendet és testmozgás-programot követsz. Ne csökkentsd hirtelen és nagymértékben a kalóriákat! A hiedelmekkel ellentétben a szénhidrát nem ellenség, csak nem mindegy, milyen forrásból származik. A gyümölcsök, keményítőtartalmú zöldségek, hüvelyesek és teljes értékű gabonafélék magasabb sebességre kapcsolják anyagcserédet, ez előnyös a zsírégetés szempontjából. Ezek a táplálékok az izomtömeg-gyarapodást is támogatják. Tudtad, hogy a római gladiátorok fő eledele az árpa volt? Így tartották meg erőnlétüket és előnyös testarányaikat. Az esszenciális zsírsavakat olajos magokból fedezd, ebből napi egy marék, mintegy 30 gramm elegendő. Étkezz naponta többször, a kis adagok és a folyamatos tápanyag-ellátás miatt tested nem kapcsol raktározó üzemmódba. A zöldségek a legjobb támogatóid, ne hiányozzanak egyetlen étkezésedből sem! Magas rosttartalmuk gátolja a salakanyagok felhalmozódását, ezt derekad csökkenő körfogata is bizonyítja.

A testedzés során kettős módon is segítheted az előnyös testösszetétel elérését. Az erőnlétednek megfelelő súlyokkal végzett edzés növeli izomtömegedet, és a sportolás után is megmarad a magasabb anyagcserefolyamat. Az aerob testmozgás, mint a gyors gyaloglás, a futás, a szobakerékpár és az úszás, a felesleges testzsír eltüntetéséhez járulnak hozzá. A kétféle mozgásfajtát érdemes váltakozva végezned, mindkettőből legalább heti két alkalmat illessz napirendedbe.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://noilelek.blog.hu/api/trackback/id/tr5213606807

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szelid sunmalac 2018.02.01. 17:07:53

Ennyi faszsagot osszehordani egy posztban nem semmi. Kijavithatnam mindegyiket, de minek. Peldaul: "A gyümölcsök, keményítőtartalmú zöldségek, hüvelyesek és teljes értékű gabonafélék magasabb sebességre kapcsolják anyagcserédet, ez előnyös a zsírégetés szempontjából." - Lofaszt. A gyumolcsokben fajtajatol fuggoen rengetek gyumolcscukor lehet, a kemenyitot detto szenhidratta alakitja a test, amitol hirtelen megugik a vercukor szint, aztan ugyanolyn hirtelen le is esik. Nincs koze sem fogyashoz, sem anyagcserehez., de foleg nem elonyos zsiregeteshez, a szervezet ugyanis legeloszor pont ezket hasznositja a zsirszovetek helyett. Sot! Meg a feherjek is elobb vannak a sorban, mint a zsir.
"Tudtad, hogy a római gladiátorok fő eledele az árpa volt? Így tartották meg erőnlétüket és előnyös testarányaikat." - lofaszt! Azert ettek baszdmeg arpat, mert egyreszt olcso, de taplalo, masreszt ettol katpak hirtelen energiat a kuzdelemhez (lasd elozo pont), harmadreszt meg mert MINDENKI ezt ette. Szinte kizarolag novenyekkel taplalkoztak gladiatorok meg nem gladiatorok. Erdekesseg, hogy hamuval kevert vizet ittak, igy jutva extra kalciumhoz es erositve a csontjaikat, de ennek nincskoze a fogyokurahoz. Plusz egesz nap vagy edzettek, vagy harcoltak.
"Az aerob testmozgás, mint a gyors gyaloglás, a futás, a szobakerékpár és az úszás, a felesleges testzsír eltüntetéséhez járulnak hozzá. A kétféle mozgásfajtát érdemes váltakozva végezned, " kevered a szezont a faszommal. Van aerob meg anaerob mozgas, de a sulyzozas nem feltetlenul anaerob . Ahogy maguk a szavak is jelentik, az aerob mozgasnal oxigenfelvetellel jaro mozgas tortenik, az anaerobnal meg anelkuli. Az intenzitas es a testtomegosszeteteled hatarozza meg mi az a tartomany, amikor oxigen fevetelevel szenhidratokat es zsirt egetsz, vagy mikor van az, amikor a tested teljesitokepesseget kitolva a szenhidratok tejsavovval alakul energiava. Ha a tejsav arany lecsokken, alakulhat ki az izomlaz, mert elsavasodnak az izmok, illetve a feherje-izomrostokat hasznalodnak el, de egyuttal vastagodnak is. Tehat aerob mozgas alacsony pulzusszamnal, hosszantarto mozgasnal van, ez valo zsiregetesre, aerb es anaerob mozgas valtakozasanal meg lehet szepen tomeget es kitartast novelni. De ahogy az orvosok is mondjak, mindegy, csak mozogj valamit, amit szeretsz.
Meg persze ne irj ossze tul sok huyleseget, mert az artalmas az egeszsegre.

Galgóczi Dóra 2018.02.02. 08:52:32

@Szelid sunmalac: ajánlom szeretettel Dr. John McDougall, Dr Michael Greger, Dr Caldwell Esselstyn orvos-táplálkozáskutatók, valamint T. Colin Campbell biokémikus tényeken és kiterjedt vizsgálatokon alapuló tanulmányait a növényi alapú (keményítő és gyümölcs is!) étrend testsúlyra és egészségre gyakorolt kedvező hatásairól. A vércukorszint a feldolgozott CH, a finomliszt, a fehér cukor hatására valóban megugrik. Ám a gyümölcsökben, hüvelyesekben lévő rosttartalom miatt ezek szénhidráttartalma nem okoz nagy és hosszan tartó inzulinválaszt.

Szelid sunmalac 2018.02.02. 13:57:49

@Galgóczi Dóra: Bemasolhatnek ide neked ezer masik tanulmanyt mindenfele dokrotoktol. De elarulom. Pl a fonokom is doktor. Igaz, jogasz. De ettol meg irhat konyvet. Leszrom hogy doktor van a neve elott. Mengele is doktor volt. Tenyke meg kiterjedt kutatasok igazoltak mar azt is, hogy a kenyer rakkelto. Ellenben ahelyett hogy olvasmanyokat ajanlgatnal, vedd a faradtsagot es tisztelj meg azzal, hogy tetelesen cafolod amit irtam, mert ennyibol mondhatnam azt igy, hogy olvas el a Bhagavad Ghitat, benne van minden es ezert nekem van igazam. Pont.

Galgóczi Dóra 2018.02.02. 19:20:01

@Szelid sunmalac: nem célom a cáfolat, mivel ezt helyettem már megtették a témában kompetens szakértők. A vélemény természetesen mindenkinek sajátja. Jó egészséget és életet kívánok!
süti beállítások módosítása