Pintér-Galgóczi Dóra blogja

A vegánság több, mint étrend!

2018/05/17. - írta: Galgóczi Dóra

Hat éve lépett az életembe a vegán filozófia és életmód. Azóta is örülök ennek! Sokan kérdezik: jó, de akkor mit eszel egyáltalán? Mielőtt válaszolnék, elmondom, hogy nem csak az étrendről szól ez, sőt!

vegan_dish.jpg

Aki vegán lesz, elsősorban az állatok védelméért változtatja meg korábbi felfogását. Mert sok-sok kutatás bizonyítja, hogy egészségesen élhetünk állati termékek nélkül is – akkor viszont miért bántanánk őket? A  második kérdés gyakran az, hogy igen, de a növények is éreznek. Egyetértek! De gondolj bele: vegánként sokkal több növény életét is megmented. Ugyanakkora földterület jóval több embert képes ellátni, ha emberi fogyasztásra alkalmas növényeket termesztünk rajta, mintha takarmányozásra használnánk és azt az úgynevezett „haszonállatokkal” etetjük meg. Pazarlás a köbön.
Klímakutatók egybehangzó véleménye szerint sem fenntartható az óriási méretű állattenyésztés, mivel ez a károsanyag-kibocsátás egyik fő tényezője. A vízkészletből is hatalmas mennyiség elhasználódik így. Sokan figyelnek arra, hogy elzárják a csöpögő csapot, enerigatakarékos berendezéseket használjanak, szelektíven gyűjtsék a szemetet. Mindez fontos és szép, de nyomába sem lép annak a tettnek a hasznával, amit a vegánság nyújt.

Hidd el, csak kezdetben tűnik nehéznek a teljes értékű növényi étrend kialakítása. De számtalan segítséget találsz hozzá nem csak a neten, de vegán összejöveteleken is – én magam évek óta szervezek Kezdő Vegán Klubokat, ahol sok-sok tanácsot kaphatnak az érdeklődők. Az egész a tudatos bevásárlással kezdődik. Vegyél többféle gabonát – kölest, barna rizst, bulgurt, hajdinát, zabpelyhet! Szintén legyen otthon néhány féle hüvelyes zöldség, mint csicseriborsó, babok, vörös lencse. Az olajos magok kis mennyiségben fontos kiegészítők, ilyenek a darált lenmag, a szezámmag, a dió- és mogyorófélék. Ehhez már csak friss zöldségeket és gyümölcsöt kell vásárolnod, és máris kész a vegán alapkonyhád! Elárulom, jóval alacsonyabb költségből kijössz, mint a vegyes étrendnél. Persze, vásárolhatsz olyan drágább kiegészítőket, mint növényi sajt, növényi tejek vagy gabonakolbász. De ezek csak az átmeneti időszakban kis színesítések – hamarosan rájössz, hogy nélkülük is számtalan ízletes fogást tudsz varázsolni.

Legjobban bevált reggelim a zabkása, aszalványokkal, dióval, darabolt gyümölccsel gazdagítva. De a sűrű gyümölcsturmix is remek napindító. Ebédre-vacsorára valamilyen főtt gabonaféle megszórva őrölt lenmaggal, mellé például zöldségfasírt, és az elmaradhatatlan nyers zöldségsaláta. Fűszerezz bátran! Így a korábban megszokott ételeid ízét kapod, csak éppen egészségesebb és állatbarát változatban.

Mit nyertem én eddig a vegánsággal?

  • nyugodtabb lelkiismeretet
  • megszűnő allergiát
  • jobb emésztést
  • tisztább bőrt
  • sok új barátot
  • megszerettem főzni-sütni
  • …és tudom, mit miért teszek. Az állatokért, a növényekért, az emberekért, a jövőért.

 

iratkozz_fel_a_hi_rlevelemre_e_s_e_rtesu_lj_elso_ke_nt_az_aktua_lis_posztjaimro_l_akcio_imro_l.png

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://noilelek.blog.hu/api/trackback/id/tr1713907230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jossarian 2018.05.17. 20:24:05

en szeretem a veganokat. olyan jo szalkas husuk van, keves zsirral, szaritva fustolve kituno ragcsalnivalo sor melle, amugy semmire sem jok

JorEl 2018.05.17. 21:56:48

A vegánság nem csak étrend, nem csak filozófia, ez több ezeknél. A vegánság egy jól definiálható táplálkozási zavar.

Galgóczi Dóra 2018.05.18. 05:28:01

@JorEl: Szerencsére a sok-sok egészséges, régóta vegánként élő ember nem ezt bizonyítja. Maratoni futók, testépítők is bőven vannak köztünk. A háziorvost olyan régen nem láttam, hogy azt sem tudom, hogy hívják. De mindentől függetlenül, jó egészséget kívánok minden embertársunknak. Mert a vegánok nem csak az állatokat, de az embereket is tisztelik.

Szelid sunmalac 2018.05.18. 15:43:52

@Galgóczi Dóra: Ellenben a sok-sok mjadnem megpusztult ember aki inkabb visszatert a vegansagrol sokszor orvosi utasitasra pontosan EZT bizonyitja. A veganok nem tisztelnek lofaszt sem, hanem teriteni probalnak. Egytol.egyig. Nem veletlenul ruhellik oket. Mert hajtogatjak az allatok vedelmet, mikozben a sok faszom majom kajajuk miatt (palmaolaj, tofu, chiamagok) tarolnak le oserdoket kiiartva allatok elohelyet. Ugyanez a helyzet a biouzemenanyaggla, meg a bio termekekkel. Kb. otszor tizszer tobb terulet kell ugyanakkora mennyisegu bio meg vegan kajanak. De hajra! Aztan legyszives majd magyarazd meg a mindenevo, meg ragadozo allatoknak, hogy mitol jo vegannak lenni. Es csak hogy megnyugtassalak, ha alkalma adodik ra, a legtobb novenyevo ugyanugy megeszi a hust is. Erre varrj gombot.

Galgóczi Dóra 2018.05.18. 16:36:55

@Szelid sunmalac: a felháborodás számomra értelmezhetetlen. Ha nem szeretnél vegán lenni, szépen figyelmen kívül hagyod az írást, elmész mellette. Akiben a vegánság ellenérzést, dühöt kelt, az már magában sejti, hogy a dolog lényege az etika - ám ha nem akar vagy tud váltani, az frusztrációt okoz. Úgyhogy én végül is örülök az efféle kommenteknek :-) A ragadozó állatoknak nincs választásuk, az ő szervezetük nem tudna fennmaradni kizárólag növényeken. Az embernek viszont van választása, számtalan egészséges vegán a bizonyíték erre. És van tudatunk, döntési lehetőségünk.
Tofu és pálmaolaj nélkül, biotermékek nélkül is simán lehet vegánnak lenni. By the way, az állattenyésztés terheli leginkább a Földet. Ezt már a klímakutatók, környezetvédelmi szakemberek is kijelentették. Utána lehet nézni a neten.

Adil86 2018.05.18. 17:07:16

Mindenevő vagyok:
nyugodtabb lelkiismeretet - nincs lelkiismeret furdalásom
megszűnő allergiát - nem vagyok allergiás semmire
jobb emésztést - na ezt nem tudom, de semmi bajom nincs
tisztább bőrt - igazából ezt sem tudom
sok új barátot - mennyiség vagy minőség? nem hiszem, hogy összefüggne vele, hogy ki mit eszik
megszerettem főzni-sütni - eddig is szerettem

Mint ahogy Szelid sünmalac a maga keresetlen módján előadta, a vegákkal - tisztelet a kivételnek - az a legnagyobb baj, hogy magasabb rendűnek tartják magukat, hogy ők az egyetlen és igaz zöldek, téríteni akarnak - erről egy olyan hittérítő jut eszembe, aki egyik kezében Bibliával a másikban gépfegyverrel megy téríteni -.

Galgóczi Dóra 2018.05.18. 17:37:23

@Adil86: sajnálom, ha rossz tapasztalataid voltak a vegánokkal. Ez azonban nem a vegánságuk miatt lehetett. Bármilyen ember lehet negatív beállítottságú. Én csak azt tudom, hogy a vegán barátaim, ismerőseim és saját magam sem akarunk erőszakkal "téríteni". Csak információkat átadni, aztán mindenkinek a saját döntése, hogy mennyit szeretne befogadni belőle. Abban hiszek, hogy ez a jó út, nem pedig, hogy nekiesünk a mindenevőknek és leordítjuk őket. Remélem, egyre többen fogják így gondolni a vegánok közt is.

Adil86 2018.05.18. 18:15:48

@Galgóczi Dóra: természetesen nem rád és az írásodra gondoltam. Azt sem mondanám, hogy olyan sok rossz tapasztalatom lenne, de sajnos a net elterjedése és az, hogy bárki, bármiről írhat magával hozta, hogy szélsőségek is szélesebb nyilvánosságot kapnak. És a minden evéssel és a vegetáriánus élettel is úgy vagyok, mint pl a vallással, szexuális orientációjával, hogy mindenkinek magánügye, amíg nem kötelező addig csinálja, ahogy neki jól esik.

Galgóczi Dóra 2018.05.18. 18:20:54

@Adil86: a nyilvánosság önmagában nem baj. Mert ez egy lehetőség az információk terjedéséhez. A net is olyan, hogy lehet jól és rosszul használni, csakúgy, mint az okostelefonokat és bármilyen modernséget.
süti beállítások módosítása