Már azon az ösvényen haladsz – legalább nagyjából – amelyen biztonságban érzed magad. Nagy kanyarokat nem tervezel a jövőben, de tudod, bármikor jöhetnek és készen állsz, hogy elfordítsd a kormányt. Addig is, tartod a megengedett sebességet.
Reggel a kávé illata ébreszt, vagy te ébreszted a családot csak egy - Mi lesz már, felkelni! - kiáltással. A pirítós elég vagy a torlódásból lesz elég a fürdőszobában. Bepakoltad? Jó. Add már. Vidd. Hozod? Mikor? Miért én? Miért nem én? Ma is, igen. Mi az, hogy már megint? Örülj, hogy még van hová. Vasárnap? Anyuékhoz. Ja, hogy az is most lesz? Fenébe. Mondd le. Már késő. Hát szép. Na, még mindig itt vagy? Most miért bőgsz? Elviszlek. Mi, hogy ciki? Hát menj egyedül. Bezzeg én, amikor… Ne bezzegezz már. Tudod, hogy utálja. Még erre is figyeljek? Na, én mentem. Este! Igen, este. Tudod, ma később. Ühümm.
Tavaly elromlott a hűtőszekrényem. Kihívtam a szerelőt, remélve, hogy megjavítja. Nézegette, hümmögött, majd közölte, ha rászánok csaknem akkora összeget, amennyibe egy új kerülne, akkor talán segíthet. De ha a helyemben lenne, ő bizony venne egy újat. Csak úgy, eldobni? – csodálkoztam, mert általában mindenhez a végsőkig ragaszkodom és csak akkor adok túl rajta, ha nincs más megoldás.
- Tudja, manapság direkt úgy tervezik ezeket, hogy öt-hat év múlva a kedves vevő kénytelen legyen megszabadulni tőle és újabb összeget áldozni egy újabbra.
- Aztán az is…
- Ez a szokás a televíziókkal, turmixgépekkel, mindennel.
Eszembe jutott Döme. Öreg mosógépünk, még a csecsemőkori mosható pelenkáimat is ő forgatta a dobjában és csak mire főiskolára mentem, akkor vettünk végső búcsút tőle. Őt még túlélésre tervezték.
Miért mesélem mindezt? Azért, hogy a ti kapcsolatotok is legyen inkább Döme-szerű, ne mai hűtőgépes történet! Sajnos, ahogyan a tárgyakkal, úgy a szerelemmel is arra hajlik a felfogás, hogy cserélhető, eldobható. Nem mindenkinél persze, de sok helyen ezt látom. Valami nem stimmel? Sebaj, majd jön a következő. Ha vele sem, hát szerva itt, csere ott. Egyszerű, nem? Első látásra, talán. De hol marad a ragaszkodás, az emlékek, a közös pontok, amik bár halványulhatnak, de a bőrünk alá égtek és ha kioperálod, a lyuk ott tátong üresen. Amit-akit beültetsz helyette, nem biztos, hogy örül neki a szervezeted, lehet, hogy kilökné az immunrendszer idegen anyagként. Persze, vannak olyan pontok, amikor nincs más megoldás, mint a szike. Legtöbb esetben azonban a szelíd gyógymódok is működnek, mint a nagy beszélgetések, a párterápiák. Idő kell hozzá, türelem is, de megéri. Sőt, ha ügyesen eveztek a közös csónakban, még ki is lehet kerülni a válság nevű zátonyt.
(Részletek a "Legyél csak elég jó(l) - ha már nem vagy tökéletes" című könyvemből. Ha kíváncsiak vagytok rá, megvásárolhatjátok a nagyobb könyvesboltokban):
https://bookline.hu/product/home.action?_v=_&type=22&id=308135
https://www.lira.hu/hu/konyv/ismeretterjeszto-1/tarsadalomtudomany/legyel-csak-eleg-jol
https://www.libri.hu/konyv/galgoczi_dora.legyel-csak-eleg-jo-l.html
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.