Ezek voltunk mi – a Generációs Ősrobbanás gyerekei.
Még nem volt Playstation, volt viszont kis nyomkodós kvarcjáték. Még nem volt négy-hat-tizenkét osztályos suli, csak kommersz nyolcas, ahová viszont nem kellett felvételizni.
Ezek voltunk mi – a Generációs Ősrobbanás gyerekei.
Még nem volt Playstation, volt viszont kis nyomkodós kvarcjáték. Még nem volt négy-hat-tizenkét osztályos suli, csak kommersz nyolcas, ahová viszont nem kellett felvételizni.
Este képtelen vagy elaludni, másnap ötször is lenyomod a telefonod ébresztőjét. Pedig már minden cikket elolvastál, minden jótanácsot meghallgattál a pihentető alvásról. Mégsem sikerül. Lehet, hogy félrevezettek?
A magas rosttartalmú ételekkel számos betegség kockázatát csökkented. Nem árt tudni, mikor, milyen fajtájukat fogyaszd.
Sokan úgy képzelik, az író olyan furcsa személy, aki csak ül a bagolyvárában és legszívesebben ki sem mozdul onnan. Megírja a könyvét, leadja a Kiadónak, majd elégedetten hátradől.
A valóságban a legtöbb regényíró és költő nem így éli a napjait. Tudja, hogy akikhez a soraival szól, rá is kíváncsiak! Nem csak az írott gondolataira, de a személyiségére, arra, hogyan beszél az olvasókhoz. Mit gondol a világról a könyvein túl, és vajon szerényebb vagy domináns, zárkózott vagy nyitottabb egyéniség?
Ezért szeretek időről időre találkozni a könyvbarátokkal. Egy új regény megjelenése több alkalmat is kínál erre. Elsőként a könyvbemutató, amikor egy beszélgetés keretében ismerhetik meg a leendő olvasók a nemrég született könyvemet. Oláh Andreával már összeszokott páros vagyunk, ő kiváló műsorvezető-szerkesztőként - és nem utolsósorban igaz barátként - szinte jobban ismer engem, mint én saját magamat! Ám nem lenne teljes egy efféle rendezvény, ha néhány részlet el nem hangozna a szóban forgó könyvből. Ehhez olyan színművésznőt szoktam megkérni, aki igazán együtt rezeg a gondolataimmal. Huszárik Kata és Kecskés Karina pont ilyenek, úgyhogy nem is kell tovább gondolkodnom a választáson!
A történetnek ezzel nincs vége, hiszen a következő izgalmas, több napos esemény az Ünnepi Könyvhét! Itt kötetlen beszélgetésekre, dedikálásra van lehetőség. Szabad téren, rengeteg egyéb Kiadó és könyv között, sok-sok akcióval. Jönnek ismerősök és még ismeretlenek, és legnagyobb öröm, amikor újságolják, mennyire tetszett valamelyik előző könyvem, és nagyon várják, hogy az újat is olvashassák. Új barátságok is szövődtek így, és nagy öröm látni, hogy az információtengerben azért még leülnek az emberek otthon az állólámpa mellé, hogy este legalább néhány oldalt olvassanak. Mert örök optimizmussal hiszem, hogy a könyv: örök. Velünk lesz örömteli és búsabb pillanatainkban, megnyugtat, hogy a szereplők, sőt maga az író is kerül nehéz útvesztőkbe élete során. Mégis talál kiutat, és akkor nekünk is sikerülhet!
Szeretettel várlak benneteket júniusban az Ünnepi Könyvhéten, a legújabb regényem, a Messziről jött magzatok dedikálásán. Találkozzunk, beszéltessünk ott is!
Június 9-én szombaton, 11.30-tól Budapesten a Vörösmarty téren a Libri standjánál. Ugye, eljöttök?
Az esemény Facebook-linkje: https://www.facebook.com/events/1933503820295907/
Hat éve lépett az életembe a vegán filozófia és életmód. Azóta is örülök ennek! Sokan kérdezik: jó, de akkor mit eszel egyáltalán? Mielőtt válaszolnék, elmondom, hogy nem csak az étrendről szól ez, sőt!
Aki vegán lesz, elsősorban az állatok védelméért változtatja meg korábbi felfogását. Mert sok-sok kutatás bizonyítja, hogy egészségesen élhetünk állati termékek nélkül is – akkor viszont miért bántanánk őket? A második kérdés gyakran az, hogy igen, de a növények is éreznek. Egyetértek! De gondolj bele: vegánként sokkal több növény életét is megmented. Ugyanakkora földterület jóval több embert képes ellátni, ha emberi fogyasztásra alkalmas növényeket termesztünk rajta, mintha takarmányozásra használnánk és azt az úgynevezett „haszonállatokkal” etetjük meg. Pazarlás a köbön.
Klímakutatók egybehangzó véleménye szerint sem fenntartható az óriási méretű állattenyésztés, mivel ez a károsanyag-kibocsátás egyik fő tényezője. A vízkészletből is hatalmas mennyiség elhasználódik így. Sokan figyelnek arra, hogy elzárják a csöpögő csapot, enerigatakarékos berendezéseket használjanak, szelektíven gyűjtsék a szemetet. Mindez fontos és szép, de nyomába sem lép annak a tettnek a hasznával, amit a vegánság nyújt.
Hidd el, csak kezdetben tűnik nehéznek a teljes értékű növényi étrend kialakítása. De számtalan segítséget találsz hozzá nem csak a neten, de vegán összejöveteleken is – én magam évek óta szervezek Kezdő Vegán Klubokat, ahol sok-sok tanácsot kaphatnak az érdeklődők. Az egész a tudatos bevásárlással kezdődik. Vegyél többféle gabonát – kölest, barna rizst, bulgurt, hajdinát, zabpelyhet! Szintén legyen otthon néhány féle hüvelyes zöldség, mint csicseriborsó, babok, vörös lencse. Az olajos magok kis mennyiségben fontos kiegészítők, ilyenek a darált lenmag, a szezámmag, a dió- és mogyorófélék. Ehhez már csak friss zöldségeket és gyümölcsöt kell vásárolnod, és máris kész a vegán alapkonyhád! Elárulom, jóval alacsonyabb költségből kijössz, mint a vegyes étrendnél. Persze, vásárolhatsz olyan drágább kiegészítőket, mint növényi sajt, növényi tejek vagy gabonakolbász. De ezek csak az átmeneti időszakban kis színesítések – hamarosan rájössz, hogy nélkülük is számtalan ízletes fogást tudsz varázsolni.
Legjobban bevált reggelim a zabkása, aszalványokkal, dióval, darabolt gyümölccsel gazdagítva. De a sűrű gyümölcsturmix is remek napindító. Ebédre-vacsorára valamilyen főtt gabonaféle megszórva őrölt lenmaggal, mellé például zöldségfasírt, és az elmaradhatatlan nyers zöldségsaláta. Fűszerezz bátran! Így a korábban megszokott ételeid ízét kapod, csak éppen egészségesebb és állatbarát változatban.
Mit nyertem én eddig a vegánsággal?
Sokan esnek abba a csapdába, hogy fájós térdük, válluk, derekuk miatt meg sem próbálnak edzeni. Holott ez ördögi kört indít el: a mozgásszegény életmód miatt még jobban megbetegednek az ízületek, míg végül valóban lehetetlenné válik a sport. Te válassz jobb megoldást!
Számtalan kímélő mozgásforma létezik, sőt, a korábban megszokott edzéseket is át lehet variálni úgy, hogy biztonságos legyen a károsodott ízületek számára is. Válassz olyat, melyben örömödet is leled!
A napfényről nemcsak a világosság juthat eszedbe. Éppen ellenkezőleg, ha védelem nélkül érik szemedet a napsugarak, ez homályos vagy akár teljesen megszűnő látáshoz vezethet!
Az élelmiszerboltok polcain található kenyerek többsége nem is hasonlít a hagyományos módon készített társaikra. Ezt nem csak a csökkenő élvezeti értékben tapasztalhatod, de egészségedre is káros hatással lehet a rossz minőségű pékáru.
Az első randin alig csipegetsz. Desszertet a világért sem, soha nem ennél szénhidrátot.
Kár, hogy tegnap este eltűntettél egy vödör sztracsatellásat.
Az első randin buzgón bólogatsz, hogy te is csak elvétve nézed, és akkor is kizárólag a Spektrumot meg a History Chanelt.
Kár, hogy tegnap este a Jóban-Rosszban alatt fogyott el az a fagyi.
Az első randin legyintesz: bulik? Ugyan. Kiráz a hideg a dübörgő zenétől és a piás bandától.
Kár, hogy tegnap este csak azért bámultad a Jóban-Rosszbant, mert a kutya sem hívott bulizni, pedig irtóra mentél volna.
Az első randin szemlesütve fogadod a bókot, milyen jól megy a szemed színéhez a mélybarna garbó.
Kár, hogy tegnap este szétrepedt a fenekeden a sztreccsruci, mikor felpróbáltad, hogy ma abban jönnél.
Időhiány, kapkodás, esti kimerültség. Mindez kifogás lehet, hogy ne vegyél könyvet a kezedbe. Ráadásul csábítóbb lehet az internetet böngészni, mint egy regényt lapozgatni. Szükségünk van még egyáltalán a könyvekre? A választ, sejtem, kitalálod.